Hiszek… tehát vagyok!
Figyelem, vallásosok ne olvassák!
Szomjazva keressük a reményt, a biztonságot, a bizonyosságot. Ezen vágyaink kivetülése az a szeretet, amelybe kapaszkodva azt gondoljuk, hogy megszünteti kétségeinket. Meg is, ha eléggé képmutatók vagyunk önmagunkkal szemben.
Az elménkben megfogalmazódó kérdések többsége a józan énünk kitörni vágyása az áleszmékkel bőségesen megfűszerezett miliőnkből. Ezeket nem elhessegetni kell, valamilyen dogmatikus „igazsággal”, hanem – szabad utat engedve racionalitásunknak – át kell gondolni, utána kell olvasni, tájékozódni kell a témában, és kiderülhet, hogy jogosak voltak tudatunk kérdőjelei. Ezek nem valami pokolbeli gondolatok, nem az ördög generálta, csak realista agyunk higgadt, mértéktartó felvetései. Persze a félelem az újtól, a valóságtól, az igazságtól visszariaszthat bennünket egy ilyen beláthatatlan végű kalandtól. Erre csak azok képesek, akik elég erősek és bátrak ahhoz, hogy messze kiterjesszék elméjük határait, a láthatatlan és a szinte felfoghatatlan végtelenig. Legyőzve a korlátokat, csak így nyílik meg a szabadon gondolkodás nagyszerű lehetősége, csak akkor lesz igazából az egyénből felelősséggel bíró, kiteljesedett személyiségű lény, aki nem egy mitikus felsőbbrendű entitástól várja a megoldásokat, a tanácsokat, a segítséget, az útbaigazításokat, hanem szabadon önmaga szervezi meg saját életét, környezetét, világát.
Megfigyeltem, hogy a médiában azokat az anyagokat, amelyek címében szerepel isten, fennvaló, ima, fohász, csoda vagy más vallási témához társítható szó, sokkal többen olvassák, nézik, hallgatják. Hogy miért? Azt csak a tudatunkra való mély figyelés döntheti el. Van, aki megerősítést akar. Van, aki – éppen ellenkezőleg – már végre megszabadulna lelki terhétől. Van, akinek mindegy az eredmény, csak a bizonytalanságától szeretne megválni. Van, aki kétségeinek keres táptalajt. Van, aki erős hitének szeretne még több pajzsot szerezni. Embere válogatja, de tény, hogy a valóságot mindenki önmaga birtokolja. Aztán, hogy ezzel mit kezd, az már a saját magánügye.
Lehet, hogy megdöbbensz kedves olvasó, de még mindig vannak, akik azt hiszik például, hogy a Föld lapos. Nem vicc, A Lapos Föld Társaság (The Flat Earth Society) tagjai meg vannak győződve arról, hogy igenis a Föld lapos, s ezt „tudományosan” igazolják is. Vannak, akik azt vallják, hogy a Föld csak 6000 éves, nem mintegy 4,4–4,6 milliárd esztendős, ahogy azt a geológia és a fizika tanítja. Mások azt terjesztik, hogy a Föld nem forog és nem is kering a Nap körül. Az utóbbi felvetést például egy ismert szaúdi vallási vezető illusztrálta egy bögrével a kezében az Egyesült Arab Emírségek egyik egyetemén, nem, nem az ókorban vagy a középkorban, hanem az Úr 2015. esztendejében. Ezzel nincs is egyedül, hiszen a tudomány fellegvárának számító Egyesült Államok lakosságának negyede ugyancsak így vélekedett egy tavalyi felméréskor.
Az ilyen és hasonló példákat hosszan lehetne sorolni. Elképesztő, hogy a modern kornak kikiáltott tudományos érában még létezhetnek a butaságnak ilyen bugyrai. Az pedig még hihetetlenebb, hogy mennyire nem tudjuk értelmesen kihasználni a digitális világ által biztosított lehetőségeket. Erre ugyanúgy nem voltunk/vagyunk felkészülve, mint a kapitalista rendszerre való átállásra. Érdekes, hogy képesek vagyunk hinni egy-egy kétes csodát szajkózó hírnek, de megvetéssel, sokszor gyűlölettel beszélünk arról, aki azt megcáfolja.
Mindennapjainkban is jól megfigyelhető ez a viselkedésmód. Főleg az olyan kisvárosi, falusi közösségekben, ahol a hit még mindig a szegénység, a nyomorúság, a gondterheltség ellenszereként szolgálja és biztosítja a hatalmat birtoklók, a gazdagok, a kiváltságosok „hagyományos” előjogait a jobb élethez. A hit ezen kódjának terjesztése – a néptömegek, a közösségek butítása – kötelező feladat minden magasabb pozícióba kerültnek, mert még mindig a vallás a legjobb eszköz az emberek alázatosságra, engedelmességre, nélkülözésre szoktatására, félelemben tartására, a túlvilági boldogság ígéretével az evilági boldogtalanság elviselésére. Hány újgazdag lett buzgó vallásos, akit azelőtt sohasem lehetet látni a templomban? Hány politikus veti szorgalmason a keresztet nagy áhítatában, pedig sem hit, sem lelkiismeret nincs benne? Hány vezetőből lett „ájtatos manó”, aki azelőtt megmosolyogta a hívők együgyűségét?
Nem vagyok kíváncsi a válaszra, hisz én is a rendszerben élek, és nap mint nap nyitott szemmel csodálkozom rá isten imádkozó birkáira.
Ábrahám Imre
