iamyank: Atreyu’s Horse koncert

2019. március 16-án, szombaton

 Gyergyószentmiklóson koncertezik a budapesti Iamyank duó. Este hét órakor veszi kezdetét a koncert a művelődési ház színháztermében.

A koncertre érvényesek az Ambrus éva illetve Bálint Ákos bérletek, valamint az eddig megvásárolt jegyek is.


Az Atreyu’s Horse duó a budapesti Iamyank improvizatív mellékprojektje mely leginkább zongorára, csellóra és elektronikus hangzásokra épül. Modern és klasszikus elemeket minimalista előadásban vegyít, hangzásvilága és hangulata bensőséges atmoszférát teremt a hallgatóság köré.

Iamyank hazánk egyik legsokoldalúbb elektronikus zenei producereként és előadójaként ismert. Zenéjében mindig szabadon kezelte a műfaji határokat, azokat folyamatosan tágítva, átlépve alakította ki sajátos hangzásvilágát, amellyel azóta is állandó kísérletezésben van. Az Atreyu’s Horse virtuális projektként indult, ahol iamyank rövid zongora motívumokat publikált 1 éven át, majd az időközben megjelent közönségigényt kielégítve koncertező duóvá alakult. Elsősorban a modern klasszikus stílust idézi meg, de iamyank moduláris szintetizátorokat és pedáleffekteket is bevon álomszerű zenei képei megjelenítéséhez. Ebben társa Barta Gyöngyi csellón, aki a kezdeti vendégszereplések után hamar leválaszthatatlan része lett az Atreyu’s Horse koncert élményének.


 A jegy ára felnőtteknek 15 lej, szakmabelieknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 12 lej. Elővételben a Figura Stúdió Színház jegypénztárában válthatók, munkanapokon 15 órától 19 óráig. Helyfoglalás a 0266/361.992-es vagy a 0742/215.503-as telefonszámon.


Kérem ossza meg ismerőseivel: