Idén is lesz őszi lombtalanítás

Teremtsünk rendet környezetünkben!

Idén ősszel is megszervezzük a kerti hulladék elszállítását, a lombtalanítás ezúttal egységesen, a tömbházak és a kertes házak esetében is november 9-14. között lesz.

Azzal a felhívással fordulunk a tömbházban élő tisztelt lakók irányába, hogy lehetőségeik szerint tegyenek rendet a tömbházakhoz tartozó zöldövezetekben, illetve lakóhelyük közvetlen környezetében. Fontos, hogy az itt összegyűjtött ágakat, gazt a gyűjtőkonténerek mellé, egy külön kupacba tegyék.

A magánházban élő tisztelt lakókat arra kérjük, hogy az ágakat kössék össze, a lehullott faleveleket, gazt, és amit nem komposztálnak, helyezzék zsákokba, ezt követően pedig telefonon jelentsék be az elszállításra vonatkozó igényüket. A 0266-364.494-es telefonszámon lehet ezt jelezni, megadva a címet és a telefonszámot annak érdekében, hogy lehetőség legyen az elvitel időpontjáról egyeztetni.

Kérjük önöket, hogy – mind a tömbházak, mind a kertes házak esetében – kizárólag kerti hulladékot gyűjtsenek, egyéb jellegű szemetet (bútor, stb) nem szállítunk el.

Köszönjük az együttműködést, teremtsünk rendet környezetünkben!


Gyergyószentmiklós Önkormányzata
Kérem ossza meg ismerőseivel: