Idénymunkákban segítenek a közhasznú munkát végzők
Közterület-takarításban, hó- és jégmentesítésben, zöldövezet-takarításban, idénymunkákban vesznek részt azok, akik közhasznú munkára kötelesek. Két kategória köteles erre: a szociális segélyben részesülők, illetve azok, akik számára a bíróság pénzbírságot ítélt meg, de azt nem törlesztették, ezért a bírság összegét közhasznú munkává alakították.
A város területén február 16-án délelőtt összesen 30 személy végzett munkát – lakónegyedekben szedtek szemetet, illetve utcák mentén seperték fel az összegyűlt sarat, homokot. A közterület-karbantartó alegység egy alkalmazottja követi a közmunka megszervezését, nála adatbázisban jelenleg 156 személy szerepel. A személyek a hónap egyes időszakaiban vannak beosztva, ekkor kell reggel jelentkezniük a szerszámokért és a munkabeosztásért, majd kötelező módon viselniük kell a nap során a láthatósági mellényt, amely igazolja, hogy közhasznú munkát végez az illető. A nap folyamán a munkafelügyelő járja a város területét és ellenőrzi, hogy a kiadott munkát végzik-e a személyek. Ha azt tapasztalja, hogy a meghatározott órákban nem tartózkodnak a helyszínen, vagy éppen mással vannak elfoglalva – nem jegyzi be a munkaórák számát. Ebből nem egy esetben adódott konfliktus, mit több, a szóbeli inzultuson túl tettlegességig is fajult a helyzet. Éppen ezért idéntől a helyi rendőrök segítik a munkafelügyelő tevékenységét.
A kötelező közmunka órák számát a szociális osztály követi – adatbázisukban jelenleg 160 segélyben részesülő személy szerepel, akik kötelesek lennének közhasznú munkát végezni. Közülük 7-en 3-as fokozatú sérültségi igazolvánnyal rendelkeznek. Eddig teljeskörű mentességet élveztek, idei év januárjától az előírások változása alapján azonban nincs kibúvó – nekik is kötelező a közmunka-órák felét teljesíteni. A szociális osztályon kifüggesztett lista szerint jelenleg 8779 órát kellene hogy teljesítsen a 153 személy – egyesek 20, mások akár 115 munkaórát. Ezen felül a 7 db. „félmunkaidős” óráit is hozzá számolva, összességében 8917 óra lenne a köz javára végezve a hónapban. A munkaórák számát a jogosult család részére a törvényben foglalt módszerrel kiszámolt összeg minimál-órabérrel visszaosztott érték adja. A szám viszonylag magas, azonban figyelembe kell azt venni, hogy az esetek többségében nemcsak a képzés hiánya, de a munkához való hozzáállás, a fegyelem is hatalmas problémát jelent. Nem könnyű feladat a munka követése és felügyelete – a pontos munkavégzés kultúrája nem gyökerezett meg ezekben a társadalmi csoportokban, mi több, szívesen élnek a fenyegetéssel is.
Látható, hogy van különbség a közmunkára ténylegesen jelentkező 156 és a szociális osztály adatbázisban szereplő 160 összlétszámban. Értelemszerűen, aki nem teljesíti a kiszabott munkaórákat – az eleshet a juttatástól a következő hónapra.
Arról, hogy a város mely területein dolgozzanak a közhasznú munkát végzők, évente a helyi testületnek kell döntést hoznia – idén ezt a 9-es számú határozattal fogadták el a városatyák.