III. Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál

Közelebb hozzuk a művészeteket

A III. Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál minden korosztálynak tartalmas kikapcsolódást ígér.

A legkisebbek a HalVirág bábszínház előadásából okulhatnak, az azt követő kézműves foglalkozáson pedig farkasbábot készíthetnek fakanálból a Marcipán Cukrászdában.

A lélekben fiatalok a közismert szórakozóhelyeken három nap alatt összesen tíz zenekar koncertjét hallhatják.

A jazz hódolói ezúttal a Tasi Nóra és Juhász Zoltán duónak illetve Cserey Csaba, Florin Ştefan és Hollandus József koncertjének örvendhetnek. (Utóbbi egy Európában egyedülálló esemény, lant, pánsíp, baglama, tilinka és ütős hangszerek szólaltatnak meg.)

Az irodalom pártolóit könyvbemutatóra várjuk – Dósa Zoltán Gyergyószentmiklóson nem ismeretlen szerző… A költészetnapjára készült zenés-verses előadásunkat ugyan sokan látták, valahányszor bemutatták nagy sikernek örvendett, a közönség kérésére játsszák ismét a Tinta tejjel, két cukorralt.

A színházba járó közönség örömére vendégünk lesz a Haccacáré – a 40-es, 50-es évek kávéhézi hangulatát idéző zenés esttel sanzonokkal, kuplékkal, filmzenékkel. Itt lesz a sepsiszentgyörgyi M-Stúdió. Ezúttal a kritikusok által talán leginkább méltányolt darabot, a KAMF-ot hozzák városunkba. Minden bizonnyal sokan várták vissza Szabó Tibort. A Figura Stúdió Színház valamikori színésze koncertelőadással áll újra a művelődési ház színpadára.

A Gyergyó-medencei Fúvószenekarok Találkozójára a környező települések zenekarai lépnek fel. Az ünnepi hangulat tehát garantált.

A művelődési ház Karancsi Sándor-termében Ciobanu Gyula alkotásaiból nyílik kiállítás.

A sétálóutcában teret kapnak a művészetek. Portré-, tájkép-, textilfestők, grafikusok, kerámiakészítők, iparművészek, fotósok, kézművesek alkotnak és közben válaszolnak a Hogyan készül kérdésekre. A ritmust pedig Cserey Csaba diktálja.

Közben a Brassói Filharmónia tagjaiból alakult, számos hangversenyt adott Academic Quintette ad koncertet. Repertoárjukban szerepel minden stílus és minden kor alkotója.

Sok féle feldolgozásban hallhattuk már a Keresztapa, a Rózsaszín párduc, vagy éppen James Bond filmzenéjét. De hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, fuvola, klarinét, kürt, trombita, harsona, dob hangszerelésben aligha. Ugyanígy operaáriát, popzenét vagy keringőt. A III. Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál utolsó napján, július 12-én vasárnap 19 órától a marosvásárhelyi Fantásia Zenekar és Marosvásárhelyi Állami Filharmónia két kiváló énekese: Trózner Kincső és Buta Árpád rendkívüli vokál-szimfonikus hangversenyt ad a Salamon Ernő Gimnázium előtt felállított színpadon. A jazz, latin és pop zenei elemek különleges hatást adnak a zenekar által előadott műveknek.

NYARI NAPOK_kicsi

UNPLUGGED_ 2015_kicsi

 

A programokról bővebbek a www.kulturfeszt.ro oldalon olvashatnak.


Program

Július 9., csütörtök

18:00 Dósa Zoltán Talajmenti agy című kötetének bemutatója – Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár

talajmenti_agy

„Ez a könyv azoké, akik nem dobálják a felhők fölé az agyukat, vagy nem vágynak nap mint nap föld alá, hanem talaj mentén, a valóság megbékélt rabjaiként, barázdánként teszik élhetővé és érthetővé a hétköznapokat. Akár úgy is mondhatnám, hogy ízig-vérig földművelődők. Persze, lehangoló lehet, hogy meg sem próbálom elhitetni Veled, hogy ez a röghöz kötött könyv elrepít majd a csillagokba, de esküszöm a földanyám életére, hogy több, mint a hangyaperspektíva” – írja legújabb kötetének bevezetőjében Dósa Zoltán. A székelyudvarhelyi pszichológus-írónak ez a harmadik megjelent kötete, az előző kettő a Sírversek, valamint a Fügék az életfáról volt. A Talajmenti agyban nagyrészt a Fejbekása című blogján közölt írásai jelentek meg. Több mint ötven, különböző terjedelmű és stílusú írást tartalmaz. A kötetben több műfaj is van: szótárjegyzetek, publicisztikai írások, vagy gyerekszájsztorik. A könyvben található írásokat az író lánya, Eszter illusztrálta.

19:00 Haccacáré-Orpheum – a 40-es, 50-es évek kávéházi hangulatát idéző zenés est sanzonokkal, kuplékkal, filmzenékkel – Művelődési Ház Bocsárdi Angi Gabriella stúdióterme

haccacare

Előadják: Ráduj Gábor, Kosztándi Zsolt és Szilágyi Nóra

Hamvadó cigarettavég, Mindig az a perc, Nincs kegyelem, Szomorú vasárnap, Egy kis édes félhomályban… Karádi legszebb dalaiból és Seress Rezső alkotásaiból idéznek a zenés esten többek között, majd operett dalbetétekkel fűszerezik meg a végén. 2007-ben indult a produkció, több mint kétszáz előadást élt meg, most új felállásban, új értelmezésben látható, ám most is kávéházi hangulatot idézi, kicsit jazzesre hangolva.

21:00 György Laci és a zenészek – YourLivingRoom

laci

László az ének mellett, akusztikus gitárját pengeti, játszik szájharmonikáján, miközben kísérik őt a háttérből azok a zenészek, akiknek szabadideje megengedi, hogy ott legyenek mellette. Az a zenei stílus, amit ő képvisel, elég széles kört ölel fel: számos nosztalgikus régi magyar sláger mellett felcsendülnek nemzetközi angol slágerek, de néha saját szerzemények is. A dinamikus, táncra perdítő dalok mellett, elhangzik számos meditatív, csendesen ringató dal.

22:30 No Sugar – YourLivingRoom

no_sugar

Kovács Bea – ének; Bereczky Botond – gitár, vocal; Ferenczi Zoltán – szintetizátor, vocal; Basilidesz László – basszusgitár; Boeriu Adrian – dob

24:00 DreamLand – YourLivingRoom

dreamland

Imecs Anita – ének; Fülöp Loránd – gitár; Mihály Csaba – zongora; Szabó László – basszusgitár; Pál Andor – dob;

Július 10., péntek

18:00 Tinta tejjel, két cukorral – zenés-verses előadás – Művelődési Ház Bocsárdi Angi Gabriella stúdióterme

tinta1_kisujsag_cover

A Figura Stúdió Színház két kiváló színésznője, Máthé Annamária és Tamás Boglár, illetve a népszerű zenész, György László tartanak interaktív, zenés-verses előadást.

19:00 M-Stúdió Mozgásszínház: KAMPF– Művelődési Ház színházterme

kampf1

Jelentése: HARC. Protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Jutalom nincs! Bírnod kell a mindennapi kihívásokat, a megaláztatást. Bírnod kell a mindennapi gúnyolódást. Bírnod kell a mindennapi játszmákat, mert azok mindig változnak.

Ez csak JÁTÉK!!! Ne vedd komolyan!

Mint egy óriás, aki egy nagy nadrágot és egy hatalmas inget húz magára, hogy nagynak tűnjön. Ne félj! Itt csak játszanod KELL! A játékszabályok oly egyszerűek. JÁTSSZ, akár a gyerekek! Tudod, a gyengék lassan kiesnek a körből, erősek pedig nincsenek.

De ki lesz akkor a győztes?

Szereplők: Bajkó László, Bokor Andrea, Nagy Eszter, Orbán Levente, Polgár Emília, Szekrényes László, Veres Nagy Attila

Rendező és koreográfus: Fehér Ferenc

Zeneszerző, fénytervező: Kovácsovics Dávid

Jelmeztervező: Bocskai Gyopár

Az előadás időtartama egy óra.

21:00 Lyre & Pan Flute – Jazz Fusion – Művelődési Ház Bocsárdi Angi Gabriella stúdióterme

lyre

Lyre & Pan Fluet – jazz fusion koncert Florin Ştefantól

Európában egyedülálló esemény, amelyen Florin Ştefan bemutatja a lantot és a pánsípot egy jazz koncert keretében, a jelenbe hozva az egyházi zenét.
Zenei stílusok: zene a trákok folklórjából, keleti, ázsiai, fúziós stílusban.
A koncert időtartama: 45 perc, két részben, vetítéssel.

Florin Ştefannal (gitár, lant, pánsíp, tilinka) együtt lép a színpadra Erdély kulturális életében, a határokon innen és túl jól ismert Cserey Csaba (dobok, ütős hangszerek), Hollandus József és más meghívottak.

22:00 Ego Sum – Retro-Bisztró

Ego_Sum

 Műsoruk elsősorban saját dalokra épül, de emellett felcsendülnek angol és magyar nyelvű feldolgozások is, a zenekar stílusára formálva.

Zenéjük több műfaj stílusjegyeiből építkezik, a bluestól a funkyn át egészen a SKA és hip-hop ritmusokig.

Tagok:  Tündike, Juditka, Mónika, Balázs, Boti, Áron, Lóri, Olivér, Ákos.

23:00 Indie Folker – Kárpátikum Pub és Borpatika

indie

A kolozsvári Indie Folker, azaz Cseke Róbert zenei világa nem más mint az alternatív folk, az úgynevezett „roots”, alt-country vagy folk-rock zene világa – avagy egszerűbben: indie folk. A hagyományos amerikai folk zenéből táplálkozva – mint Bob Dylan zenéje vagy Tom Waits dalai – alakultak ezek az eredeti szerzemények, dalok, amelyek az elmúlt években Nagy Britanniában, Olaszországban és Romániában kerültek bemutatásra valamint kiadásra.

23:30 The Moonfellas – Retro-Bisztró

themoonfellas2

Indie folk zenekar Marosvásárhelyről.

Fehér Csaba – ének, akusztikus gitár; Szász Csaba – elektromos gitár, vokál; Kovács Norbert – billentyű, vokál; Emil Baier – basszusgitár; Kiss Levente – dobok;

00:30 Mercedes Band – Kárpátikum Pub és Borpatika

mercedesband

A sepsiszentgyörgyi Mercedes Band együttes az idei Unplugged Fest keretén belül az Acoustic című show-t mutatja  be. Ezen előadás első változata 2009-ben került színpadra, az idétől viszont a zenekar egy koncertsorozatba kezd ebben a formában, lírikusan megközelítve a saját dalokat és félretéve az elektromos hangszereket illetve a rockra jellemző hangeffektusokat.

Július 11., szombat

 

11:00 Vert visz veretlent, avagy a róka és a farkas barátsága – a HalVirág Bábszínház előadása – Marcipán Cukrászda

babszinhaz

Játsszák: Tamás Boglár, Borsos Virág

Díszlet, bábok: Tamás Anikó, Borsos Virág

Zene: Szabó Zsófia, Borsos Virág

Színpadra alkalmazta: Borsos Virág

12:00 Kézműves foglalkozás gyerekeknek – Marcipán Cukrászda

16:00 Nyílt próba a Csalamádé táborban – Művelődési Ház melletti park (rossz idő esetén a Művelődési Ház tükörterme)

18:00 Ciobanu Iuliu (Gyula) kiállításának megnyitója – Művelődési Ház Karancsi Sándor-terme

ciobanu1

19:00 Útközben: Szabó Tibor és zenekara – koncertelőadás – Művelődési Ház színházterme

tibke

Énekelni támadt kedvem. És mesélni. Mesélni a születésről és az elmúlásról, a gyerekkorról és az ifjúságról, és persze a felnőttkorról. Vagyis mindarról, ami egy emberrel az élete során megtörténik, illetve megtörténhet(ne).
És mivel énekelni támadt kedvem, a meséléshez dalokat hívok segítségül. Dalokat, amelyek helyettem mondanak el gondolatokat és érzéseket, amelyekről egyébként csak úgy nem beszélnék, mert a beszéd szegényes, a dalok pedig – a zene és a szöveg költőisége révén –, többnyire szebben mesélnek, mintha én mondanám. Persze, néha megpróbálok majd beszélgetni is a dalok között, ígérem, hogy keveset.

Közreműködők: Baranyai Ákos – hegedű, gitár, vokál
Koller László – basszusgitár, nagybőgő
Kovacsics György – dobok, ütőhangszerek
Peltzer Géza – harmonika, billentyűk
Völgyi Attila – gitár, vokál
A dalok válogatásában Harangi Mária segített, az összekötő szöveg és a történet megírása Ostyola Zsuzsa érdeme.
A belépés díjtalan.

21:00 Tasi Nóra & Juhász Zoltán Duó – Művelődési Ház Bocsárdi Angi Gabriella stúdióterme

nora

Tasi Nóra sepsiszentgyörgyi születésű énekesnő. Juhász Zoltán a magyarországi fiatal generáció tehetséges gitárosa. Nóra zeneszámaiban a könnyűzene a jazz zene elemeivel társul. Hallhatunk egészen pop-os hangzású dalokat, de emellett blues-okat, bossa nova, reggae ritmusokat is. Az erdélyi rádiókban lehet hallani a friss, nyári hangulatú „Madártánc” című dalát. Az ének-gitár felállás kihasználja az improvizáció által kínált lehetőségeket és teljes hangzásban szólaltatja meg a zeneszámokat. Érzelemteli de ugyanakkor kedves, színes, humoros produkciót nyújtanak a hallgatóknak, amelyben Karády-dalok is hallhatók lesznek.

22:00 Ego Sum – Kárpátikum Pub és Borpatika

Ego_Sum

Műsoruk elsősorban saját dalokra épül, de emellett felcsendülnek angol és magyar nyelvű feldolgozások is, a zenekar stílusára formálva. Zenéjük több műfaj stílusjegyeiből építkezik, a bluestól a funkyn át egészen a SKA és hip-hop ritmusokig.

Tagok:  Tündike, Juditka, Mónika, Balázs, Boti, Áron, Lóri, Olivér, Ákos.

23:00 Molnár Ede – Retro-Bisztró

ede

Molnár Ede 1988. november 8-án született Marosvásárhelyen. Első saját lemezét a bukaresti StartRec studióban vette fel Femi Popoola és Sultan Nasser segítségével, ahol 12 saját dalnak szerzője és szövegírója. A marosvásárhelyi Dzseztan (etno/folk/fusion/jazz) zenekarnak basszusgitárosa és alapító emebere.

23:30 Four People One Pack – Kárpátikum Pub és Borpatika

fourpeople

00:30 Bob Dylan vs Cseh Tamás – György Laci és Korpos Szabi – Retro-Bisztró

korpos1 laci

Július 12., vasárnap

11:00 Gyergyó-medencei Fúvószenekarok Találkozója – sétálóutca

11:00 Gyergyói Fotóklub: Fehér éjszakák, Fekete nappalokfotókiállítás – sétálóutca

foto

11:00 Művészetek utcája – sétálóutca

muveszetek

A III. Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál utolsó napján, július 12-én, vasárnap a sétálóutcában teret kapnak a művészetek.
Portré-, tájkép-, textilfestők, grafikusok, kerámiakészítők, iparművészek, fotósok, kézművesek alkotnak és közben válaszolnak a Hogyan készül kérdésekre. A ritmust pedig Cserey Csaba diktálja.

14:00 Dobkoncert Cserey Csabával és barátaival – sétálóutca

csabi1

16:00 Academic Clarinet Quintette – Salamon Ernő Gimnázium előtti színpad

academic

Iulian Rusu kezdeményezésére, 2008-ban alakult az együttes a Brassói Filharmónia tagjaiból (Iulian Rusu, Izsák Jenő és Ilie Carp). Az ütős hangszerekkel kiegészülve gazdagabb lett a hangszín, és új lelkületet kapott a formáció dinamikája. Az Academic Klarinet Kvinet számos hangversenyt adott, repertoárjukban szerepel minden stílus és minden kor alkotója. A kifogástalan, értelmező művészi képességekkel rendelkező művészek jól megválasztott műsorral készülnek, személyes előadásmóddal. Ezek a képességek hozzájárultak a zenekar megerősödéséhez, így rövid idő alatt ismert és méltányolt együttes lett.

Fellépnek: Iulian Rusu, Izsák Jenő, Marius-Laurenţiu Oprea, Ilie Carp, Ionel Mocanu

18:00 Borkóstoló – Papp Péter pincészete – sétálóutca

papp

Papp Péter Pincészete családi vállakozás, az általuk telepített szőlőből nyert bor értékesítésével foglalkoznak. Jelenleg két hektár területtel és egy fiatal ültetvénnyel rendelkeznek. A pincészet fő fajtái: sauvignon blanc, szürkebarát, tramini, fehérleányka és muskotály. A borpince a 150 éves családi ház alatt található Nagyenyeden.

A „pohár” ára 15 lej.

19:00 Rendkívüli vokál-szimfonikus hangverseny a marosvásárhelyi

Fantasia Zenekar előadásában – Salamon Ernő Gimnázium előtti színpad

fantasia

A Fantasia Zenekar tagjai hivatásos erdélyi a zenészek, valmennyien a marosvásárhelyi filharmónia tagjai, karmestere Remus Grama. A zenét szerezte és hangszerelte Apostolache Kiss Zénó, aki merész harmóniákat komponál mind a klasszikus stílusban, mind más műfajokban (jazz, bossa nova, rock, pop stb.). A jazz, a latin és a pop zenei elemek különleges hatást adnak a zenekar által előadott műveknek.A zenekar két kiváló énekese Trózner Kincső és Buta Árpád.

Sokféle feldolgozásban hallhattuk már a Keresztapa, a Rózsaszín párduc, vagy éppen James Bond filmzenéjét. De hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, fuvola, klarinét, kürt, trombita, harsona, dob hangszerelésben aligha. Ugyanígy operaáriát, popzenét vagy keringőt. Kár lenne kihagyni!

Kérem ossza meg ismerőseivel: