Imádkozzunk együtt a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért!

Felhívás a nagyvilág magyar, keresztény gyülekezeteihez

            2003. október 26-án alakult meg Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Székely Nemzeti Tanács. Ezt követően, október végén több alkalommal is olyan nagyszabású rendezvényt szervezett a testület, amely a székely autonómiatörekvés felmutatását, a Székelyföldön és nagyvilágban élő székelyek, magyarok mozgósítását tűzte ki célként. Így indult útjára 2006 októberében a népszavazás megszervezése, amelynek során több mint 200 000 székelyföldi lakos mondott igent a területi autonómiára. 2013. október 27-én pedig a Székelyek Nagy Menetelésére került sor a háromszéki Bereck és Kökös között, amely az erdélyi magyarság mindmáig legnagyobb politikai tömegrendezvénye volt a rendszerváltás után. 2015. október 24-én Székelyföld határának kivilágításával arra a történelmileg kialakult nyelvi és kulturális határra hívtuk fel a figyelmet, amelynek közigazgatási határrá is kell válnia. Mindezeket a rendezvényeket Erdélyben és szerte a nagyvilágban élő székelyek/magyarok szolidaritási rendezvényei kísérték. Ezek figyelembevételével döntött úgy a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága, hogy Székelyföld és a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez fordul: tegyük közös imádkozással október utolsó vasárnapját Székelyföld autonómiájának napjává.

            Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi magának az érintett közösségnek a kitartását, elkötelezettségét. Ezért nem lehet ez a küzdelem pusztán néhány ezer ember felelőssége. Szükség van arra, hogy legyen – túl a népszavazáson kinyilvánított népakaraton – a székely autonómiaküzdelemnek egy szilárd alapja, egészen az autonómia megvalósításáig. Nyilvánvaló, hogy ez az alap nem lehet más, mint a keresztény hit és a belőle fakadó szabadságeszmény. Ennek megfelelően egyedül az emberi méltóság megbecsülése szavatolhatja az emberek közötti teljes és tényleges jogegyenlőséget, annak a tudatos hirdetése, hogy hívő keresztény ember maga fölé csak a teremtő Istent helyezheti.

            Kérjük tehát Székelyföld és a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteit, imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért hogy október 30-án templomaikban, hogy soha nem látott számban kapcsolódjanak székelyek, magyarok, ugyanazon a napon, olyan lelki egységbe, amely a küzdelem folytatásának tartós alapja lehet. Imádkozzunk együtt, hogy ezen a földrészen fennmaradjon az a sokszínű, európai keresztény hagyományokban gyökerező rend, amely nélkül nem lehet demokratikus alapértékekről beszélni, ezek nélkül pedig az autonómia megvalósítása is kétséges. Imádkozzunk azért, hogy Magyarország maradjon meg magyarnak és szuverén államként tudja viselni a határon túl élő magyarok iránti alkotmányos felelősségét.

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2016. szeptember 29.

Címfotó: girltalkhq.com

Kérem ossza meg ismerőseivel: