Iohannis kihirdette a gyermekgondozási díj emeléséről szóló törvényt

Az új törvény júliustól lép hatályba

    Kihirdette Klaus Iohannis román elnök hétfőn a gyermekgondozási díj emeléséről szóló módosított törvényt annak ellenére, hogy a parlament által elfogadott jogszabályt a kormány ellenezte.
    Emiatt kétséges volt, hogy az elnök kihirdeti a jogszabályt. Iohannis azon az ünnepségen jelentette be, hogy aláírta a törvényt, amelyen Dragos Paslaru új munkaügyi miniszter letette hivatali esküjét.
    A kormány azért ellenezte a gyed emelését, mert a jogszabály nem határozta meg, milyen forrásból fedezik a többletkiadást, és figyelmeztetett, hogy az államháztartási hiány meghaladhatja a Románia által az idei évre kitűzött GDP-arányos 3 százalékot.
    Romániában jelenleg az utolsó évi nettó átlagbér 85 százalékának megfelelő állami támogatást kap a gyermeknevelési szabadságot igénylő szülő, de nem többet, mint 3400 lejt (239 ezer forint). Az igénylőnek előre el kell döntenie, hogy egy vagy két évet marad otthon. Azok a szülők, akik kétéves gyermeknevelési szabadságot kérnek, legfeljebb 1200 lejes (84 ezer forint) havi támogatásra jogosultak. A most kihirdetett törvény eltörli a gyed felső határát, a 85 százalékos támogatás pedig akár két évig is folyósítható. Az új törvény júliustól lép hatályba.
    Iohannis kijelentette, hogy jónak tartja a parlament által megszavazott törvényt. Arra kérte az új minisztert és a kormányt, hogy találjanak megoldást az alkalmazására. Úgy vélte, hogy a jogszabály a romló demográfiai mutatókat igyekszik javítani, ami fontos az ország számára.

MTI
Címfotó: dimplesmagazine.com

 

Kérem ossza meg ismerőseivel: