Ismét mozgásba hozzák Hargita megyét

Több pénz lesz idén sporttámogatásra

Idén 75 ezer lejjel emelkedett és ezzel 600 ezer lejre nőtt Hargita Megye Tanácsa sportpályázati keretösszege. A Hargita megye területén tevékenységet folytató jogi személyiséggel rendelkező sportegyesületek, sportklubok április 19-ig nyújthatják be pályázataikat.

Bíró Barna Botond illetékes alelnök elmondta, hogy az elmúlt évek tapasztalataiból és igényléseiből kiindulva növelték a sportpályázatok keretösszegét.

– Ezt több szempontból is fontosnak tartom. Egyrészt az egészséges életmód kialakítását és gyakorlását segítjük, másrészt pedig a kiemelkedő sportolók, illetve eredményeik által Hargita megye jóhírét öregbítik hazai és nemzetközi téren. Harmadszor pedig, és számomra ez a legfontosabb, lehetőséget teremtünk arra, hogy a kiváló sportolóink példája nyomán több fiatal kezdjen el sportolni, ami egy egészséges felnövő nemzedéket eredményez – nyilatkozta az alelnök.

Szeretnénk még inkább mozgásba hozni a lakosságot tömegsportrendezvények támogatásával, ugyanakkor továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a versenysport támogatására, valamint a különleges szükségletűek sporteseményeinek támogatására. Ezért a korábbi évekhez képest idén többet szánunk erre a területre, mert számunkra mindig fontos volt, hogy a gyermekeket programjainkkal kicsalogassuk a számítógép elől, és mozgásra ösztönözzük őket, de ugyanígy a felnőtteket is. Sportstratégiánkat 2010-ben fogadtuk el, ennek évek óta mérhető hatása van – nyilatkozta ennek kapcsán Borboly Csaba. Hozzátette, hogy nemcsak pályázati programjaikkal támogatják ezt a folyamatot, hanem más úton is, például alintézményük, a hegyimentő közszolgálat turistaösvény-felújítási és hegyi kerékpárutak kiépítését célzó, illetve Barangoljunk Székelyföldön! programja is ezt szolgálja.

A pályázatokat Hargita Megye Tanácsa iktatójában 2017. április 19-én 12 óráig, valamint a területi irodákban 2017. április 19-én 10 óráig lehet benyújtani –  Székelyudvarhelyen (1918. december 1. út 9. szám), Székelykeresztúron (Szabadság tér 55. szám, II. emelet), Gyergyószentmiklóson (Szabadság tér 12. szám) és Maroshévízen (Nicolae Bălcescu sugárút, 14. szám, a polgármesteri hivatal székhelye), II. emelet, 214-es iroda. Bővebb információt a következő honlapon találnak: http://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/programok/aktiv-palyazatok/sport-program.html

A megyei tanács pályázati kiírásainak bemutatása, valamint megvitatása céljából pályázati fórumokat szerveznek térségenként. Március 24-én, pénteken 15 óra 30 perctől Gyergyószentmiklóson, a művelődési házban (az emeleten, a Karancsi teremben). Csíkszeredában március 27-én, hétfőn 11 órától tartják a fórumot a megyeháza 13-as gyűléstermében (a földszinten).

Kérem ossza meg ismerőseivel: