Ismét műsoron Abigail bulija

Január 19-én, szombat este 7 órától a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban újra látható Barabás Árpád rendezésében Mike Leigh Abigail bulija című előadás, mely a Figura Stúdió Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a csíkszeredai Csíki Játékszín koprodukciója.

Az előadás szereplői ugyanabban az utcában laknak, ezért is szeretnék jobban megismerni egymást. Egyikük lánya, Abigail, házibulit tart a szomszédban; közben meg a felnőttek is szeretnék jól érezni magukat: ők is lazítanának, szórakoznának, elengednék magukat. Erre tesznek kísérletet, de valami mindig elrontja a hangulatot.

abigail2

Úgy éreztem magam, mint egy Rolling Stones-koncerten – mondta Mike Leigh az Abigail bulija 1977-es színházi bemutatója után. A BBC még abban az évben felvette az előadást, majd két évvel később újra leadta tizenhatmilliós nézettséggel. A közönség őrjöngött érte: Abigail bulijáról sört neveztek el; és a mai napig tartanak Abigail bulija nevű összejöveteleket. A színdarab magyar nyelvű előadásait a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség (Budapest) képviseli.

Az előadás a Bethlen Gábor Alap (BGA) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával valósult meg.


Mike Leigh:
ABIGAIL BULIJA

abigail

Szereposztás:

BEVERLY: BARTHA BORÓKA

LAURENCE: KOZMA ATTILA

ANGIE: SZILÁGYI MÍRA

TONY: VASS CSABA

SUZY: MÁTHÉ ANNAMÁRIA

Fordította: Hamvai Kornél

Díszlettervező: Szűcs-Olcsváry Gellért

Jelmeztervező: Török Réka

Dramaturg: Deák Katalin

RENDEZŐ: BARABÁS ÁRPÁD

Kérem ossza meg ismerőseivel: