„Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A 450. csíksomlyói búcsú

A 450. csíksomlyói pünkösdi zarándoklat programja

Péntek (június 2)

-Este a 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a pünkösdi búcsút Csíksomlyón, amelyet a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás követ.

Szombat (június 3)

– 5:30-tól folyamatos gyóntatás és áldoztatás van a Ferences Kolostor négyszögletű udvarában,

– Szentmisék reggel 7-kor és 8-kor a kegytemplomban,

– A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegyek közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz.

– Ünnepi Szentmise 12:30-tól a Hármashalom oltárnál (a Kis- és Nagysomlyó hegyek közötti Nyeregben). A délután fél 1-kor kezdődő ünnepi szentmisét – amelyet a Duna Televízió, az erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapján a csíksomlyói ferences kolostor élőben közvetít – Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatja be, szentbeszédet mond Veres András győri megyéspüspök, a MKPK elnöke. A szentmisén jelen lesz a helyi elöljáróság: Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke és Orbán Szabolcs OFM, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke mellett Michael Anthony Perry, a Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb elöljárója.

– A Szent Péter és Szent Pál tiszteletére szentelt csíksomlyói plébániatemplomban szombaton délután 5-kor kezdődik a csángó szentmise, amelyet Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Kiadó igazgatója mutat be. A szentmisébe az erdélyi Mária Rádió hallgatói is bekapcsolódhatnak.

– 19:00 órakor szentmise a Kegytemplomban,

– Éjszakai virrasztás, Csíksomlyó – Kegytemplom.

Parkolás Csíksomlyón Pünkösdkor

A csíksomlyói pünkösdi búcsú ideje alatt forgalomkorlátozások vannak érvényben.
Eddigi gyakorlat szerint a felhajtás Csíksomlyóra péntek délután 15-16 óráig korlátozás nélkül engedélyezett.
Péntek délutántól szombat reggel 6 óráig azok a gépkocsik, illetve buszok hajthatnak fel a kegytemplomig, melyeknek a rendszámát az adott szállásadó lejelentette a helyi Polgármesteri Hivatalnál.
Szombat reggel 6 órától vasárnap délig teljes felhajtási tilalom van érvényben.

Vasárnap (június 4)

– Szentmise a Kegytemplomban: reggel 7 és 8 órától, folyamatos áldoztatás és gyóntatás a kolostor négyszögletű udvarában

– 10:30 órakor ünnepi szentmise a Kegytemplomban, a keresztalják hazaindulása

– 19 órától szentmise a Kegytemplomban

Hétfő (június 5)

– A szentmisék ünnepi sorrendje a Kegytemplomban: reggel 8-kor, 10:30-kor és 19 órától

Kedd (június 6)

– Szent Antal ünnepe – a szentmisék 8.00, 10:30 és 19:00 órától vannak a Kegytemplomban.


Veres András püspök az idei csíksomlyói búcsú szónoka

A győri egyházmegye főpásztora, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz a 2017-es csíksomlyói búcsú szónoka.

Tarts meg minket őseink szent hitében!

Ennek a fogadalmi búcsúnak a 450. évfordulóját ünnepeljük az Úr 2017. esztendejében, megismételve a régi kérést: „Tarts meg minket őseink szent hitében!” – írják a csíksomlyói ferencesek.

A századok folyamán sok nyomorúságot szenvedtek a székelyek, változtak az idők és a szokások, csak ez nem változott: a zarándoklat Csíksomlyóra és Szűz Mária tisztelete. Mára Csíksomlyó jelkép lett: elsősorban székely népünk katolikus hitvallásának a fellegvára, a pünkösdszombati búcsú pedig az újratöltekezés alkalma, de nemcsak nekik, hanem a világon szétszóródott magyarságnak és minden jóakaratú embernek.

A Csíksomlyói Szűzanya minden időben hazavárja gyermekeit. Igaz az is, hogy ő soha nem hagyta el hű gyermekeit, mindig megsegítette azokat, akik hozzá folyamodtak. Kimondhatatlan sok csoda és imameghallgatás történt, és történik napjainkig az ő közbenjárására. Éppen ez adja Csíksomlyónak a kegyhely jellegét, amelyet nem szabad felcserélnünk semmi másra, és meg kell őriznünk továbbra is.

Az idei csíksomlyói pünkösdszombati zarándoklat segítsen hozzá bennünket, hogy megújítsuk és megéljük, amit őseink megfogadtak, és azt, amit a Salvator-kápolna előtti kőkeresztre felvéstek: „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben”!

Az idei szónok életrajza

Veres András 1959. november 30-án született Pócspetriben. Tanulmányait a győri bencés gimnáziumban (1974–1978), az Egri Hittudományi Főiskolán (1980–1982), a budapesti Hittudományi Akadémián (1982–1983) végezte. 1983–1986 között a római Német–Magyar Kollégium lakójaként a Pápai Gergely Egyetemen tanult teológiát, majd 1986–1988 között az Alfonsiana Egyetem diákja volt, itt szerzett licenciátust morálteológiából. Erkölcstani doktori címet 1989-ben a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián szerzett.

1986. augusztus 2-án szentelték pappá Nyíregyházán.

dr-veres-andras-megyespuspok-puspoki-viselet-szogletes-Small

Fotó: MKPK Sajtószolgálat

Szolgálati helyei:

1988–1990: káplán Mezőkövesden;
• 1990–1996: az Egri Papnevelő Intézet teológiai tanára és prefektusa;
• 1994–1996: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának docense;
• 1996–1998: a római Pápai Magyar Intézet rektora;
• 1998–2006:  a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára;
• 1999. november 5-én II. János Pál pápa cissai c. püspökké nevezte ki, 2000. január 6-án II. János Pál pápa püspökké szentelte Rómában, a Szent Péter-bazilikában;
• 2006. június 21-én nevezték ki szombathelyi megyés püspökké, majd augusztus 5-én volt ünnepélyes beiktatása;
• 2015. szeptember 2-án megválasztották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének;
• a szentatya 2016. május 17-én a Győri Egyházmegye püspökévé nevezte ki.

Jelmondata: Adduxit eum ad Jesum – Elvitte őt Jézushoz (Jn 1,41)

A 2017. évi csíksomlyói búcsús ünnepi szentmise június 3-án fél 1-kor kezdődik a Hármashalom-oltárnál, a Kis- és Nagysomlyó-hegyek közötti nyeregben.

Mint ismeretes a búcsú egyetlen hivatalos meghívottja a szónok, de szeretettel várnak minden zarándokot ebben az évben is Csíksomlyóra.

RomKat.ro


Címfotó: Mohai Balázs/MTI

Kérem ossza meg ismerőseivel: