IV. Gyergyószéki Unitárius Napok

2018. június 16−17., szombat−vasárnap

Közlemény

A Gyergyózentmiklósi Unitárius Egyházközség 2018. június 16−17-én szervezi a IV. Gyergyószéki Unitárius Napokat, amelynek helyszíne a gyergyószentmiklósi unitárius templom és annak udvara (Gyergyószentmiklós, Márton Áron u. 23. sz.).

Az először 2015-ben megszervezett Gyergyószéki Unitárius Napok az egyházközség egész éves központi rendezvénye, célja, hogy összegyűjtsük, egy helyre toborozzuk a szórványokban és az anyaegyházközségben élő unitáriusokat. Az egyházközség kiemelt rendezvényeként idén a vallásszabadság törvénye kihirdetése és az unitárius egyház megalakulásának 450 éves évfordulójának méltó megünneplése köré összpontosul.

Az 1568-ban Tordán kihirdetett vallásszabadság törvénye Erdély egyik legnagyobb szellemi kincse, mint ilyenről felekezettől függetlenül kell megemlékeznünk. Minden kedves érdeklődőt felekezettől függetlenül szeretettel meghívunk és elvárunk, hogy ünnepeljük közösen e történelmi eseményt, és vegyünk részt minél többen az ennek emléket állító emlékplakett felavatásán

Továbbá ajánljuk figyelmükbe a rendezvény többi programpontját, amelyre ugyancsak nagy szeretettel várunk mindenkit.


Programtervezet:

III. Gyergyószéki Unitárius Napok

2018. június 16−17.

unitarius_napok1

Június 16., szombat

16:30 Nyitó áhítat, köszöntőbeszédek

17:00 dr. Molnár Lehel (a Magyar Unitárius Egyház levéltárosa) előadása:
Erdély és a XVI. századi vallási szabadság

18:00 Ismerkedésre, beszélgetésre szánt szünet

18:30 Bencze Zselyke Lélek Színező című könyvének bemutatója.
unitarius_mandalak
A szerzővel beszélget Szőcs Zsuzsánna – Zsú (pedagógus, Gyergyószentmiklósi Tanulók Háza)

20:00 Vacsora, mulatság.
Helyszín: Kárpátikum Pub és Borpatika

Június 17., vasárnap

11:00 Ünnepi istentisztelet.
Szolgálatvégző Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója

12:00 Ünnepi műsor

12:30 Emlékplakett avatása

13:30 ,,A Magyar Unitárius Egyház 450 éve” vándorkiállítás megnyitója.

15:00 Ebéd a Szilágyi Vendéglőben – előzetes bejelentkezés esetén.

 

Atyafiságos tisztelettel,
Tőkés-Bencze Zsuzsánna
lelkésznő


unitarius_napok

Kérem ossza meg ismerőseivel: