IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny

Néptáncos vetélkedő Sepsiszentgyörgyön

A Lajtha László Alapítvány negyedik alkalommal rendezi meg november 11-én a székelyföldi legényesversenyt Sepsiszentgyörgyön, amelyre november 3-ig még várják a jelentkezőket.

A vetélkedő a XXIX. Népzene- és néptánctalálkozó programjában kerül megrendezésre, a versenyre idén páros kategóriában is lehet nevezni. Az alapítvány továbbra is nevelő szerepet vállal fel a rendezvénnyel, biztosítva a lelkes, a hagyományos népi kultúra iránt fogékony fiatalok képzését, motivációt és szakmai visszaigazolást nyújtva számukra. Erdélyben ugyanis továbbra sem létezik intézményes néptáncoktatás, ahogyan a szakmai fórumok is korlátozottak.

A vetélkedő két részből áll. Az első részben a versenyzőknek egy kötelezően megadott táncfolyamatot kell bemutatniuk, a második részben pedig szabadon építkezhetnek a megadott tájegység motívumaiból. A legényes kategóriában idén a vistai legényes, ezen belül pedig Mátyás István „Mundruc” legényese a kötelező táncanyag, a szabad táncok versenyében pedig a kalotaszegi legényes motívumkincseiből lehet építkezni, de a versenyző „saját” legényesét is bemutathatja.

legenyes verseny_fotoHenning-06098

A páros tánc kategóriában a szucsági csárdás és “ropogós” (szapora) a kötelező táncanyag,  Újvári Samu és Újvári Anna szucsági adatközlők páros tánca, mely folyamatot a sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozókon készített gyűjtésekből válogatták a szervezők.

A rendezvény létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatja. A részletes versenykiírás, a videóanyagok és a jelentkezési lap elérhető a Háromszék Táncegyüttes honlapján, a www.hte.ro oldalon. A vetélkedő helyszíne a Háromszék Táncstúdió lesz, jelentkezni november 3-ig lehet.

Fotók: Henning János

Kérem ossza meg ismerőseivel: