Izgalmas évadra készül a Figura
Szeptember 8-án, kedden Czegő Csongor, a Figura Stúdió Színház igazgatója, sajtótájékoztató keretén belül, ismertette 2015/2016-os évad programját, terveit, elképzeléseit. A hamarosan induló színházi évadban új, eredeti dolgokat szeretnének kipróbálni – mondta az igazgató. Az innovatív elképzelésekkel, megoldásokkal a Figura kísérleti szellemét szeretnék továbbvinni, fiatalokkal vállalva az ezzel járó rizikókat. A fiatal rendezőknek/alkotóknak teret biztosító elképzelés apropóján két fiatal rendezővel is együtt dolgoznak az új évad folyamán. Nagy Botond egyike a fiatal rendezőknek, a másik pedig Sardar Tagirovsky, aki évfolyamtársaként szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett diákja. Az utóbbi a november 20-a körül bemutatásra kerülő Matei Vişniec: NYINA avagy a kitömött sirályok törékenységéről című darab rendezője.
A 2015/2016-os színházi évad szeptemberben két bemutatóval indul. Szeptember 15-én Székely Csaba: A homokszörny, majd szeptember 22-én Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok kerül bemutatásra.
A többszörösen díjazott Székely Csaba kortárs drámaíró A homokszörny című műve nyomán született ősbemutatóval indítja új évadát a Figura Stúdió Színház. A mára már neves író, Székely Csaba a Bányavidék trilógiával vált ismerté és elismerté. Czegő Csongor elmondása szerint Székely Csaba A homokszörnyet a Figura kimondott kérésére írta meg. A felkérés erre a projektre még 2013. februárjában történt.
A darab rendezője, a sajtótájékoztatón jelenlevő Nagy Botond, elmondta, hogy nem szeretné műfajilag beskatulyázni a darabot, a választ majd a néző adja meg, hiszen véleménye szerint egy jó előadás inkább kérdéseket kell feltegyen. Annyit elárult, hogy a darab az emberi kapcsolatokról, az emberi kommunikációról szól. Hogyan viszonyulunk embertársainkhoz, a világhoz, mi az, ami fontos ma a világban, ebből szűrhet le majd mondanivalót a néző. Egy káosz világnézetét tárja elénk a darab. Erősnek tűnő emberek sebezhetőségéről, banális történetek metafizikusságáról kaphatunk tükörképet. A morózus színképek ellenére a rendező optimista hangnemben zárja mondanivalóját: a színház lehet reménységforrás.
Czegő Csongor igazgató még elmondta, hogy az új évadban gyerekbérlet lesz, de diák- és felnőttbérletet nem hirdetnek meg. A Figurára jellemző nyitottság jegyében nem szeretnék bérletrendszerhez kötni az alkotói szabadság szellemét. A mecénás támogatóknak természetesen továbbra is megőrzik a helyeiket.
Az új bemutatók mellett különböző vendégelőadások is valószínűsíthetőek, és szeptember 24.–október 4. között sor kerül a Nemzetiségi Színházi Kollokviumra is, melyről hamarosan többet is megtudunk – ígérte az igazgató.
A sajtótájékoztató végén meglepetésszerű ízelítőt kaphattunk az utolsó simításokon áteső darabból, A homokszörnyből. Ígéretesnek tűnik. Kíváncsian várom a bemutatót.
SZÉKELY CSABA:
A HOMOKSZÖRNY
ősbemutató
Bartha Boróka
Bartha László-Zsolt m.v.
Boros Mária
Dávid Péter m.v.
Faragó Zénó
Gulácsi Zsuzsanna m.v.
Kolozsi Borsos Gábor
Máthé Annamária
Moșu Norbert-László
Tamás Boglár
Vajda Gyöngyvér
Fodor Györgyi
Díszlet-, jelmeztervező: Kupás Anna
Light design: Erőss László
A rendező munkatársa: Tamás István
RENDEZŐ: NAGY BOTOND
BEMUTATÓ:
SZEPTEMBER 15., KEDD, 19.00 – stúdióelőadás a nagyszínpadon
KÖVETKEZŐ IDŐPONTOK:
SZEPTEMBER 16., SZERDA, 19.00
SZEPTEMBER 23., SZERDA, 19.00
A PRODUKCIÓ 16 ÉVEN ALULIAK SZÁMÁRA NEM AJÁNLOTT
FIGURA STÚDIÓ SZÍNHÁZ
BEMUTATÓK A 2015/2016-OS ÉVADBAN
SZÉKELY CSABA: HOMOKSZÖRNY
(ősbemutató)
rendező: Nagy Botond
FRIEDRICH DÜRRENMATT: FIZIKUSOK
rendező: Albu István
MATEI VIȘNIEC: NYINA
avagy a kitömött sirályok törékenységéről
rendező: Sardar Tagirovsky
MOŞU-NORBERT LÁSZLÓ: INCANTO
(mesejáték)
rendező: Csiki Zsolt
ION LUCA CARAGIALE: FARSANG
(komédia)
rendező: Albu István
BARABÁS OLGA: A 12-ES KÓRTEREM
rendező: Barabás Olga
Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül. Csoportkedvezménnyel (5 fős csoport esetében) a jegyek ára elővételben 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Tel.: 0752-227-011