Játékelemek a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház udvarán

Sikerült kivitelezni azt, amit már néhány éve is szerettek volna a Gyergyószentmiklósi Városi Kórháznál: egy kis játszóteret, és egy filagóriát építettek az intézmény udvarán, amelyet ma, sajtótájékoztatón mutattak be.

A tájékoztatón Ferenczy István kórházigazgató, Nagy Zoltán polgármester, Gencsi Mihály, a kórház könyvelője, valamint Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozók Szövetségének elnöke volt jelen.

Mint elhangzott, a játszóelemek elkészítését bérmentesen vállalta fel az Arbor Vállalkozók Szövetsége, ugyanakkor a mellé épített filagória több célt is szolgálna.

Ferenczy István, kórházigazgató: „Fontosnak tartottuk, hogy például nyári időben, ameddig a gyerek játszik, addig a szülő is helyet tudjon foglalni, ugyanakkor a kórház alkalmazottai, vagy akár a betegek számára is hiánypótló lehet a megvalósítás. Fontosnak tartjuk mindemellett, hogy nem dohányzófülkeként kívánjuk használni a filegóriát, így a dohányzás értelemszerűen szigorúan TILOS”

Nagy Zoltán, polgármester: „Elismerésünket fejezzük ki a kórház menedzsmentje irányába, hisz úgy tapasztaljuk, hogy egy felfelé ívelő fejlődési tendenciát mutat az intézmény. Ezúttal nem egy nagy volumenű beruházásról beszélünk, viszont a kórház történetében először oldották meg, hogy játékra alkalmas felületük legyen a gyerekeknek, így kiemelt szerepet kap a megvalósítás. Ez egy olyan hely kell legyen, amely által elviselhetőbbé válik a kórházi lét.”

korhaz

Nagy Zoltán hozzátette, a kórház láthatóan anyagilag is megerősödött, ezzel egy időben pedig további eszközbeszerzésnek vagyunk a kezdetén – további eszközvásárlásra zajlanak a közbeszerzések. Mint elhangzott, összesen hét közbeszerzési folyamat lesz, a kisebbek pedig már el is kezdődtek.

Amint arról korábban már tájékoztattunk, Európai Uniós forrásból a kórház járóbeteg-rendelőjét is felújítják – 9,33 millió lejes beruházásra írtunk alá szerződést. Az épület állóképességén javítanak, illetve többek között tetőteret is kialakítanak, ahol a kórház laborjai kapnak majd helyet. A beruházás java részét az új gépek vásárlása teszi ki, így többek között CT-t, EKG-t, különböző ultrahangvizsgálatokra alkalmas eszközöket (echográf), csontsűrűség-vizsgálót, és egyéb hasznos gépek vásárlását tartalmazza.

Kérem ossza meg ismerőseivel: