Kapkodás helyett észszerűségre kell törekedni a szöcskejárás kapcsán

Borboly Csaba levélben fordult a mezőgazdasági miniszterhez

A Gyergyói-medencében az elmúlt hetekben lezajlott, népiesen szöcskeinváziónak nevezett természeti jelenség alkalmával bebizonyosodott, hogy a szakhatóságok felkészültségében nem a szakmai tudás, hanem a beavatkozási módszertan, eljárás hiánya volt tapasztalható, ugyanakkor érezhető volt a szakhatóságok közötti együttműködés hiánya, így fordulhatott elő, hogy az úttesten elgázolt rovarok teteme által képzett nyálkás réteget nem takarították le időben. Ugyanakkor számos esetben bebizonyosodott, hogy nem megfelelő a lakossági tájékoztatás a szakhatóságok részéről, így a lakosság sokszor tanácstalanságában fordult Hargita Megye Tanácsához.

– Az első riadalom után dr. Bálint Markó egyetemi docens, dr. Hartel Tibor egyetemi docens, dr. Máthé István és Demeter László biológus, akiknek ismételten köszönetet mondok, önként vállalták, hogy rendelkezésünkre állnak, és szakvéleményt fogalmaztak meg, így sikerült elejét venni a teljesen haszontalan legelőpermetezéseknek. Ugyancsak az ő szakmai véleményük jelenik meg a Petre Daea mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszternek átadott javaslatunkban, amelynek lényege, hogy inkább a természeti jelenség által okozott kárt kell megtéríteni, mint levegyszerezni egy teljesen tiszta természeti övezetet – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke.

A miniszternek küldött átiratban felhívják a figyelmet többek között a következőkre:

 Romániában nincs legelőkre alkalmas, bevizsgált és jóváhagyott rovarirtó szer;

 a gyakorlatban alkalmazott vegyszerek nem specifikusak, így a teljes fauna- és növényvilágra ártalmas lehet – legelőkön élő gerinctelenek családjába tartozó állatfaj között számos védett faj található, ugyanakkor ezen állatoknak jelentős szerepük van például a beporzásban, így ha a permetezés nem is okozza közvetlenül a pusztulásukat, rövid és hosszú távon káros a populációkra nézve;

 csak abban az esetben ajánlanak vegyi beavatkozást, ha jelentős mezőgazdasági kultúrákban okoznak kárt a szöcskejáráshoz hasonló jelenségek, de nem szabad alkalmazni legelők és kaszálók esetében, megelőzve a háziállatok és emberek közvetett és közvetlen mérgezését, ugyanakkor a terület méretei miatt nem garantált a vegyi beavatkozás hatékonysága.

Az előbbi indokok alapján arra kérik a szaktárca vezetőjét, hogy állítsák le, valamint ne rendeljék el a legelők permetezését, valamint szakemberek bevonásával mérjék fel a legelőkön és kaszálókon okozott kárt. Továbbá csak abban az esetben hagyjanak jóvá vegyi beavatkozást, ha jelentős kár várható a mezőgazdasági kultúrákban, valamint kárpótolják azokat a legelő- és kaszálótulajdonosokat, akiket a szöcskejárás következtében jelentősebb kár ért.

A szaktárcának címzett beadványát Borboly Csaba eljuttatta Tánczos Barnának is, az RMDSZ Hargita megyei szenátorának, hogy a Szövetség parlamenti frakciójának munkája révén segítse a székelyföldi gazdák érdekeinek érvényesülését, mint ahogy eddig is tették. 

Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálata

Címfotó: dr. Máthé István


A mezőgazdasági miniszterhez címzett levél:

CatreMADR

Kérem ossza meg ismerőseivel: