Karamazovok Gyergyószentmiklóson

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vendégjátéka a Figuránál

November 25-én, szombat este 7 órától a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban kerül műsorra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, Albu István rendezésében a Karamazovok című produkció.

A darab nem egyszerűen színpadi adaptáció Dosztojevszkij remekművéből: Richard Crane kiemelte a történetből a regény központi szereplőit, a négy főhőst, és velük játszatja el a többi figurát is.
„Ha Isten nincs, akkor mindent szabad, és az ember maga szab magának törvényt.” – vallja Dosztojevszkij, és írásaiban folyton fel-feltör ez a gondolat. Bölcseleti-etikai mondanivaló köré csoportosul utolsó nagy regényének, az életműve szintézisének tekinthető Karamazov testvéreknek a cselekménye is. Hősei – a lázadó Iván, a féktelen Dmitrij és az istenfélő Aljosa – az orosz társadalom archetipikus egyéniségei, nagy esélyek hordozói. Sorsuk mégis tragédiába – apagyilkosságba – torkoll, mely együtt jár az isten világának elutasításával, a hatalom elleni lázadással, szenvedélyek és szenvedések játékával.

Karamazovok_eloadaskepek_Tompa Miklos Tarsulat MNSZ_foto Rab Zoltan-31
A produkció nagytermi stúdióelőadás, jegyek ára 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és csoportkedvezménnyel (min. 10 fő) 10 lej. Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának gyergyószentmiklósi  vendégjátéka Hargita Megye Tanácsa támogatásával valósul meg.

Kérem ossza meg ismerőseivel: