Kelemen Hunor a székelyföldi autonómiatervezetről

    Kelemen Hunor szerint taktikai okokból késik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyföldi autonómiatervezetének a parlamenti beterjesztése. Az RMDSZ elnöke a Maszol.ro című portálnak adott interjúban beszélt erről pénteken. Kelemen Hunor kijelentette, hogy a törvénytervezet benyújtása időpontjának a megválasztását taktikai kérdésnek tekinti.
    „A tervezetet azért dolgoztuk ki, hogy közvitára bocsássuk, és parlamenti vita is legyen belőle. (…) Olyan helyzetet nem szeretnék teremteni, hogy nemcsak Romániában, hanem az európai politikában teljes egészében elszigetelődjünk, és partnerek nélkül maradjunk, mert ez a célt nem segíti. Nem szeretném azt, hogy beszoruljunk egy sarokba, és mi legyünk Vlagyimir Putyin (orosz elnök) nem tudom hányadik keze” – utalt a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi környezetre Kelemen Hunor.
    Biró Zsolt, az RMDSZ-szel együttműködő Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy ha szeptemberig nem nyújtják be a székelyföldi autonómiatervezetet a parlamentben, akkor pártja felfüggeszti tevékenységét a két párt autonómia munkabizottságában. A politikus arra emlékeztetett, hogy az MPP és az RMDSZ együttműködésének egyik feltétele az volt, „hogy 25 évnyi időhúzás után” közösen mozdítsák elő az autonómia ügyét.
    Az RMDSZ a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán határozott arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról a bukaresti törvényhozásban. A tervezetet többszöri halasztás után 2014 júniusában bocsátotta közvitára, azt ígérvén, hogy a román társadalmat is megpróbálja megszólítani. A tervezet nyilvánosságra hozatala óta sem az erdélyi magyar társadalmat átfogó, sem a román társadalmat érdemben megszólító vitára nem került sor.

(MTI)
(Címfoto: facebook.com/kelemenhunor.rmdsz)

 

Kérem ossza meg ismerőseivel: