Keresztes Attila rendezésében mutatja be a Mártírokat a Figura
Május 4-én, péntek este 7 órától
A Figura Stúdió Színház május 4-én, péntek este 7 órától mutatja be Marius von Mayenburg Mártírok című drámáját. A gyergyószentmiklósi színház soron következő produkciójának rendezője Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője.
Mayenburg drámája olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre választ találni nem egyszerű, nem kényelmes és nem is jóleső.
Mi történik, ha a Szentírás olyan közegbe kerül, amely pont azért nem tud mit kezdeni vele, mert elszakadt ettől a kultúrától? Megfoganhat erős és igaz hit ilyen helyzetben? Vagy csak a két szemlélet ellentétéből fakadó feszültség marad, melyet felülírnak azok az aktuális szabályok, melyek kizárják a több ezer éves narratíva ellenérveit?
Benjamin azt hiszi, hogy az általa gyakorolt vallásosság az egyetlen helyes módja a létezésnek és az önreflexiónak, de nincs tudatában annak, hogy rosszul értelmezi a Szentírást.
Az éppen kamaszodó fiú hirtelen kialakult hitét a környezete képtelen megérteni, talán nem is akarja. Hiába gátolják, Benjamin a fegyelmi eljárások hatására sem akar megváltozni. Így jut el a történet egy olyan visszafordíthatatlan helyzetig, amelyben már az is tragédia, hogy bűnösök helyett csak megoldatlan problémákat (meglehet, mártírokat) találunk.
Az előadást játsszák: Bartha Boróka, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Moșu Norbert-László, Pignitzky Gellért, Vajda Gyöngyvér.
A produkció zeneszerzője Boros Csaba, díszlet- és jelmeztervezője Szőke Zsuzsi.
A bemutatót követően az előadás május 6-án, vasárnap este 7 órától kerül műsorra.
A bemutatóra a jegyek ára 20 lej, a bemutatót követő időpontban felnőtteknek 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban.Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen. Online jegyvásárlási lehetőség a www.biletmaster.ro oldalon.
Az előadást 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk!
A produkció a Bethlen Gábor Alap támogatásával jön létre.