Későn jött az ébredés
Újra szoros meccset játszott a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyószentmiklósi Progym a romániai felnőtt jégkorongbajnokság alapszakaszában. Kedden este csapatunk 4-0-ról jött vissza, de egyenlíteni már nem maradt idő és erő. A csíkiak 4–3-ra nyertek.
A piros-fehérek az első harmadban nem azt a játékot hozták mint a hétfő esti találkozón. A csíki kapu ritkán forgott veszélyben, igaz Szakácsot sem sokszor tették próbára a kék-fehérek. Aztán a semmiből szerzett vezetést a Sportklub. Egy pillanatig egy gyergyói játékos sem tudta, hol a korong, ami Bíróhoz került, akinek nem volt nehéz dolga a hálóba küldeni. A második játékrészben egy borzalmas rövidzárlat jött, két perc alatt három gólt lőtt a csíki csapat. Elkerülhető gólokat. Szakács Szabolcs cserét kért. Ekkor megrázta magát a Progym és elkezdett úgy játszani, ahogy elvárható tőle, Kiricsenko és Boriszenko is betalált, sőt a harmadik harmad elején Csergő is. 4-3-ra jött fel a Progym, és az egyenlítésért hajtott. Akár az is meglehetett volna, óriási helyzetek maradtak ki. Sajnos végül nem jött össze, az első 30 perc gyengébb teljesítménye miatt elment ez a meccs is. A vereségnél is súlyosabb gond viszont, hogy Konyajevet szemen találta egy korong, őt kórházba kellett szállítani. A fiatal Sáska Előd arca is vérbe borult egy másik esetnél. Nyilvánvaló volt, hogy bottal találták el. A bíró sípja néma maradt. Reméljük mindkét játékos gyorsan felgyógyul. Azt is mondhatnánk, dicséret illeti a fiúkat, hiszen egymás után kétszer is nagy küzdelemre kényszerítették a jóval esélyesebbnek tűnő Sportklubot. De más szemszögből nézve inkább az látszik, ezeken a meccseken pontokat lehetett volna szerezni, ha jobban odafigyel a társaság. Eredmény: Csíkszeredai Sportklub–Gyergyószentmiklósi Progym 4–3 (1–0, 3–2, 0–1). Gólszerzők: Bíró Tamás (14. perc), Alekszej Alekszejev (23.), Péter Róbert (25.) és Colin McIntosh (26.), illetve Vitalij Kiricsenko (32.), Pavel Boriszenko (35.) és Csergő Hunor (45.). Egy nappal korábban a Sportklub 6–5-re győzött. A Progym legközelebb szeptember 27-én és 28-án, azaz kedden és szerdán Galacon vendégszerepel, majd pedig a Steaua jön Gyergyószentmiklósra szeptember 30-án és október elsején.
Címfotó: Pál Zoltán