Készül a magyar–román jó együttélési kódex
Elkezdi a felméréseket a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet
Elkezdődött Hargita Megye Tanácsa magyar–román jó együttélési kódexe kidolgozásának a folyamata, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel együttműködve, miután közel három év alatt sikerült elhárítani a jogi akadályokat. A napokban találkozott Borboly Csaba megyeelnök az intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, aki arról tájékoztatta, hogy hamarosan négy fókuszcsoportos interjút szerveznek magyar ajkú résztvevőkkel Csík-, Udvarhely-, Gyergyó-, Maroshévíz-területen, majd ugyanennyi készül román ajkúakkal is ugyanezekben a térségekben.
A kezdeményező Borboly Csaba szerint a gazdasági kérdéseken túl szükség van egy helyes útmutatásra, melynek segítségével ténylegesen megvalósulhat a békés együttélés. Erre született meg válaszként a dokumentum ötlete, amely remélhetőleg jó példaként szolgál más megyék számára, ahol a magyarság számarányában kisebbségben él. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzéseket készít és egyeztetéseket folytat e célból, az összes érintett felet megkeresve, a végső, kidolgozott szöveget pedig a megyei tanács határozatban erősíti majd meg. A kódexet valamennyi helyi tanács elfogadhatja határozatban, így az beépülhet a megye jogrendjébe, ugyanakkor a megye alapszabályának melléklete is lesz a dokumentum. Remélhetőleg a kormány Hargita megyei intézményei, a prefektus, a rendőrség és a szakigazgatóságok is csatlakoznak majd a kódexhez, amely által hatékonyabban lehet kezelni a különböző érzékenységek és hiányos jogi szabályozás miatt keletkezett problémákat, etnikai színezettől mentesen.
Hargita Megye Tanácsa a 2016. február 29-i soros ülésén hagyta jóvá a vonatkozó határozatot, amely kutatásokhoz biztosít jogi és pénzügyi keretet. Borboly Csaba három éve jelentette be a jó együttélési kódex elkészítésének szándékát, de a bürokrácia miatt három év kellett, hogy végre érdemben el tudják kezdeni: mostanra lett teljes a jogi dokumentáció, így a négy szereplő – Hargita Megye Tanácsa, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Hargita Megyéért Egyesület – a határozat elfogadását követően partnerségben kivitelezi a kódexet. 2013-ban Hargita Megye Tanácsa felmérést készíttetett a Hargita megyei magyar–román viszony témájában erről itt olvashatnak: http://hargitamegye.ro/hirek/kozeleti/bukarestet-tartjak-felelosnek-a-gerjesztett-konfliktusokert.html; a jó együttélési kódex bejelentéséről szóló hír elérhető itt: http://hargitamegye.ro/hirek/kozeleti/megalakul-a-gorgenykelemen-kozossegi-fejlesztesi-tarsulas.html)
Címfotó: i.ytimg.com