Két előadással érkezik Gyergyószentmiklósra a budapesti Vígszínház

A gyergyószentmiklósi előadások a Vígszínház erdélyi turnéjának részei

Két előadással érkezik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházba a budapesti Vígszínház: június 20-án, csütörtök este 7 órától Marton László rendezésében a Márai Sándor művei alapján készült Hallgatni akartam című monodráma lesz látható, június 21-én ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében az Arany János életéből inspirálódó, Vecsei H. Miklós által írt Kinek az ég alatt már senkije sincsen című produkció lesz megtekinthető.

A gyergyószentmiklósi előadások a Vígszínház erdélyi turnéját képezik, a produkciók a csíkszeredai Csíki Játékszínben és az udvarhelyi Tomcsa Sándor színházban is műsorra kerülnek. A nagyszabású projekt a Budapestnek Székelyudvarhellyel, illetve közvetetten az egész térséggel ápolt testvérvárosi kapcsolatának köszönhető, amely az érintettek szándéka szerint csak a kezdete egy hosszú távú, gyümölcsöző kulturális együttműködésnek.


Az előadásokról:

Márai Sándor: HALLGATNI AKARTAM
A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott. A kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis ez a mű tekinthető Márai első, emigrációban írt, befejezett művének. Az író maga választotta kezdődátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak, Hegedűs D. Géza felejthetetlen előadásában.

Hallgatni akartam


Vecsei H. Miklós: KINEK AZ ÉG ALATT MÁR SENKIJE SINCSEN
A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű, Arany János élettörténetén keresztül próbálja közelebb hozni hozzánk a kor nagyjainak szellemiségét. A reformkori emberi kapcsolatok bemutatásával, a március 15-i eseményekhez fűződő hitek megidézésével az előadás választ keres arra, hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához.

Petőfi Aranyhoz írt levele, 1848. november 15-én:

„My dear Dzsenkó! Áj em itthagying Debrecent, zászlóaljunk Becskerekre megy holnapután, én pedig Erdődre With Úrláb januáriusig. Tehát oda légy nekem firkáling még pedig mocs. Tiszteleting end csókoling a tied familia és kendet, vagyok barátod.”

kinekazegalatt_ea_01_domolky_daniel_PRINT_019


Jegyek ára mindkét előadásra 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej.

Jegyek válthatók munkanapokon 15.00 és 19.00 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban. Helyfoglalás és információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen. Online jegyvásárlás a www.biletmaster.ro oldalon.


Vecsei H. Miklós:

● KINEK AZ ÉG ALATT MÁR SENKIJE SINCSEN ●

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

Tanú / Öregember: Hegedűs D. Géza
Megyeri Sára /Ercsey Julianna/Desdemona: Szilágyi Csenge
Arany György/Latinovits Zoltán/Petőfi Sándor: Wunderlich József
János /Csokonai Vitéz Mihály/Madách Imre: Zoltán Áron
Másik Tanú /Sárváry Pál/Fáncsy Lajos/Gyulai Pál: Csapó Attila
Beczkes Józsi /Kemény Zsigmond: Tóth András
Arany szomszédja/Arany János/Szákfy József: Gyöngyösi Zoltán
Egyik Tanú/Imre Sándor/Eötvös József: Reider Péter e.h.
Julianna: Antóci Dorottya e.h.
Juliska: Rudolf Szonja e.h.
Fiatal Arany: Dino Benjamin e.h.
Arany/Mihó Laci/Pákh: Ertl Zsombor e.h.
Lantay János: Ökrös Olivér
Gyerek Arany: Mátyus Károly
Arany László: Maksi Marcell

Zenei kíséret: KOVÁCS ADRIÁN / MESTER DÁVID
Szcenika: JUHÁSZ ZOLTÁN
Látvány: VECSEI KINGA RÉTA
Koreográfus: BERECZ ISTVÁN
Zene: KOVÁCS ADRIÁN
Dramaturg: VECSEI H. MIKLÓS
A rendező munkatársa: SZLÁDEK KATA


Márai Sándor:

● HALLGATNI AKARTAM ●

Rendező: Marton László

Előadja: Hegedűs D. Géza
Zene: Tallér Zsófia
Dramaturg: Radnóti Zsuzsa

Kérem ossza meg ismerőseivel: