Két szó 300 lej!

Nyúzzuk csak meg!

A bankok gyakran az elégedetlenség céltáblái, legyen szó az utca emberéről, avagy politikusokról. Hogy azok ilyenek meg olyanok, megnyúzzák az embereket, átverik apró betűs részekkel, stb., stb. Kétségtelen, hogy ezekben a kritikákban szokott lenni több-kevesebb igazság, de azért nem árt körülnézni, hogy a banki tevékenység oldalvizén még kik és hogyan profitálnak.

Ott van például az állam. Igen, az, aki a polgárok védelmezőjeként lép fel, s pocskondiázza a kapzsi, pénzsóvár bankokat, de ugyanakkor maga is beszáll a nagy népnyúzási akcióba.

Konkrétan: Ha az ember jelzálog-kölcsönt vesz fel, akkor az ugyebár azzal jár, hogy a telekkönyvbe bejegyezik a terhet a garanciát képező ingatlanra. (Ez ellen senkinek nem lehet kifogása, elvégre a bank valóban nem jótékonysági intézmény, kell tehát legyen garanciája arra nézve, hogy a pénzét vissza fogja kapni.) Ha pedig ez így van, akkor logikus, hogy a hitel törlesztése után ezt a terhet töröljék. Az ember a józan eszével azt gondolná, hogy ez egy banális dolog, a hitelt adó bankfiók igazgatója küld egy pár soros átiratot a telekkönyvi hivatalnak, amiben tájékoztatja, hogy XY nekik már nem tartozik, tehát a telekkönyvből törölni lehet azt a bejegyzést, s ennek nyomán a címzett elvégzi a kért módosítást. Összesen pár perc munka a két ember részéről, banális semmiség.

No, de mi van a valóságban? A bankfiók igazgatója megírja az átiratot, de azt nem a telekkönyvi hivatalnak küldi el, hanem átadja a hitelét épp törlesztett ügyfélnek, ő pedig nem a címzettnek kell elvigye (ezt még örömmel megtenné, miután egy nagy terhet sikerült letenni a válláról), hanem egy közjegyzőhöz, aki annak alapján készít és hitelesít egy másik nyilatkozatot, lényegében ugyanezzel a tartalommal. Azt később alá kell írja a bankigazgató, majd a közjegyző és a telekkönyvi hivatal lefolytat egy pingpong meccset némi iratokkal. A számlát pedig a szerencsétlen ügyfél fizeti, akinek a meccs végén kezébe adnak egy telekkönyvi kivonatot és 5 darab nyugtát, amiből kettőt a telekkönyvi hivatal, hármat meg a közjegyző állított ki. Ezek végösszege (tessék leülni és jól megfogózkodni) 291,13 lej! Amiből 140 azonnal az államé, a maradék, első körben a közjegyzőnél marad, de később egy része szintén az állam zsebébe vándorol. S az ember ezt azért fizeti, hogy a telekkönyvbe a teher rovatba beírják azt a két szót, hogy „nu sunt”. Ezek után joggal tehető fel a kérdés, hogy ebben az egész hitelezési folyamatban tényleg a bank a legnagyobb gazember?

Árus Zsolt