Kétszeres átadóünnepség a Csutakfalvi-Svájci Háznál
A hétvégén, 2015. szeptember 26-27-e között, adták át új rendeltetésének a részben felújított Csutakfalvi-Svájci Ház és az újjáépített csűr épületét. A ház felújítását a svájciak anyagi támogatásával, a csűr átalakítását Leader pályázati forrásból valósította meg az Avully-Remete Alapítvány. Ez utóbbi az átalakítások során megőrizte a remetei gazdasági épületekre jellemző hagyományos külső formát, azonban belül egy közösségi térré alakult át. A csűr ezentúl különböző rendezvények helyszínéül szolgál, mely fűthető, kivilágítható, mellékhelyiséggel ellátott.
Az avató- illetve átadó ünnepség kétnapos rendezvényének tiszteletbeli vendége volt az Avully-ból (Svájc) érkezett öt tagú küldöttség, Vital Dorsaz úr vezetésével.
Szombaton délelőtt egy zárt körű kerekasztal-beszélgetéssel vette kezdetét az ünnep, amely keretében a 25 éves Avully-Remete kapcsolatra tekintettek vissza, képes beszámoló és egy rövidfilm vetítésével. A filmmontázs többek között az Avully-ak első remetei látogatását elevenítette fel, mely igazi időutazás volt a résztvevők számára. A beszélgetés végkövetkeztetése, hogy e kapcsolatot a jövőben is ápolni kell mindkét ágon – egyrészt az Avully-Remete Alapítvány, másrészt a 2013-ban megalakult Csutakfalváért Egyesület részéről.
Vasárnap a kedvezőtlen időjárás ugyan kissé nehezítette a program lefolyását, de az ünnep így is kerekre sikeredett.
A déli szentmisét követően a Csutakfalvi-Svájci Ház udvarán folytatódott a program. A 25 éves kapcsolat jelképeként a ház falára elhelyezett emléktábla leleplezésekor felszólalt Papp Mihály, az Avully-Remete Alapítvány elnöke, és Laczkó-Albert Elemér polgármester illetve Máthé Zoltán építészmérnök, a felújítási munkálatok tervezője is szólt az egybegyűltekhez. Az épületeket Bakó Antal plébános áldotta meg.
Ez alkalommal kultúrműsort adtak elő a Sirülő Néptánccsoport tagjai. Az esőre való tekintettel a Four Play zenekar koncertje elmaradt. A jelenlévőket, a Csutakfalvi-Svájci Házban keddenként, a guzsaly alkalmával találkozó asszonyok, töltött káposztával vendégelték meg.
(gyergyoremete.ro)