Ki menjen börtönbe?

És miért?

    A napokban jelent meg az a hír, hogy egy törvénytervezet szigorú büntetést – akár börtönt is – helyez kilátásba azon szülőknek meg tanároknak, akik “osztálypénzt” meg hasonlókat merészelnek gyűjteni. Elgondolkoztató…
    El tudom persze képzelni azt, hogy vannak olyan helyek is, ahol az iskola vezetősége kötelezővé teszi a tanulók számára a rendszeres befizetést, s az összegyűlt pénzzel nem számol el tisztességgel. Az esetek döntő többségében azonban az van, hogy látva azt, hogy az iskolából alapvető dolgok hiányoznak, a szülők önkéntes alapon adakoznak, hisz nem mindegy nekik, hogy gyermekeik milyen körülmények között tanulnak. De bármi legyen a helyzet, erőszakkal sehol senkitől nem vesznek el pénzt, ki-ki önként fizet be, a törvényesen megkeresett, az állam által alaposan megsarcolt jövedelméből. Akkor meg enyhén szólva is badarság ezeket az embereket börtönnel riogatni, hisz mindenkinek szuverén joga úgy elkölteni a jövedelmét, ahogy azt a lelkiismerete diktálja.
    Ezzel szemben érdemes az egész kérdést egy másik szemszögből megvizsgálni. Ugyanis létezik egy törvényes előírás, miszerint az ország éves költségvetésének a 6%-át az oktatásra kell fordítani. Nem nehéz kitalálni, hogy ez is egyike azon előírásoknak, amelyekre a hatóságok fittyet hánynak. Tudomásom szerint az idén (is) kevesebb mint 4% jut az oktatásra, vagyis kevesebb mint 2/3-a a törvényesnek.     Gondoljunk csak bele, hogy vajon lenne-e szükség ama kárhoztatott gyűjtésekre, ha holnaptól másfélszer annyi pénz jutna az iskoláknak?     Az éves költségvetés tervezetét a kormány készíti el, majd a költségvetést a parlament szavazza meg, s az elnök hirdeti ki. Ilyen körülmények között sokkal megfontolandóbb lenne olyan törvényt hozni, hogy börtönbüntetés jár annak a miniszternek, képviselőnek és szenátornak, illetve államelnöknek, amelyik beterjeszt, elfogad vagy kihirdet olyan költségvetést, ami az oktatásra kevesebb mint 6%-ot ír elő. Szülő az országban több millió van, tehát már csak a börtönök zsúfoltsága miatt is praktikusabb lenne ez a megoldás, mert ha ilyen törvényt hoznának, akkor azt vagy nem tartják be (ami csak pár száz új lakót jelentene a börtönökben), vagy betartják, s akkor garantáltan annyi pénz jut az iskoláknak, hogy feleslegessé válik mindenféle osztálypénz gyűjtése.

Árus Zsolt

Kérem ossza meg ismerőseivel: