Kivették a beruházási listából a gyergyószentmiklósi jégpálya felújítását

Őszre nem lesz új tetőszerkezete a pályának

Borboly Csaba: Sajnálom, hogy tőlem független okból három hónapot késtünk a gyergyói műjégpálya ügyében, őszre felújításra kerülhetett volna a tetőszerkezet, sokkal előrébb járnánk enélkül, de megyünk előre, ez van. A péntek este Fenyéden tartott megyei ülésen visszatért a tanács többsége arra az útra, amely első lépéseit javasoltam, majd a tavasz folyamán egyeztettük a műjégpálya tetőszerkezetének felújítása ügyében, így az általam sokszor javasolt elképzelés szerint lépünk tovább a felújítás érdekében: a város a már részben elkészített dokumentációja alapján saját költségvetéséből tervezi a munkálatot, és a megyei tanács támogatja majd a kivitelezést a tartalékalapjából vagy visszaosztásból, ha még szükséges további megoldásokkal is. Gyergyó számíthat ránk, ahogy eddig is, de jogszerűen és megvalósíthatóan!

Kérem ossza meg ismerőseivel: