„Konstruktív Önkéntesség”

Önkénteseket képeztek Gyergyóalfaluban

Iskolakezdéssel zárult a gyergyóalfalvi Sövér Elek Szakközépiskola és az Alfalvi Fiatalokért Egyesület közös szervezésében zajló „Konstruktív Önkéntesség” program. A projekt alapvető célja az volt, hogy közvetett segítséget biztosítson a helyi szervezetek számára, olyan programok szervezéséhez, ahol igény van az önkéntesekre, akik adott feladatokat láthatnak el. Az egyesület 15 önkéntest toborzott és őket a táborban készítették fel. A képzésen részt vevők elméleti és gyakorlati tudás elsajátítása után remélhetőleg eredményesebben tudják kielégíteni a település közvetlen igényeit.

A felkészítő során szakemberek gondoskodtak az önkéntesi munka vetületeinek ismertetéséről. A képzési anyag fő gerince a konstruktív konfliktuskezelés volt, amely Kiss Zsuzsanna iskolapszichológus vezetése alatt zajlott. A gyakorlati tevékenységek Szilágyi Bernadette óvónő, Kiss Tünde önkéntes valamint György Botond egyetemi hallgató irányításában zajlottak.

onkentesekgyergyoalfalu_2016szept17-3

A projekt konkrét megvalósításaihoz tartoztak többek között a nyári vakációban végzett karitatív tevékenységek, idősek látogatásai és segítése, közterületek tisztítása, fiataloknak szervezett programok. Ezeket a tevékenységeket az önkéntesek a projekt befejeztével mutatták be a hallgatóságnak. A bemutatókat Bende Sándor parlamenti képviselőjelölt, Bege László alpolgármester és a helyi iskola igazgatója Köllő Sándor értékelte.

Köllő Sándor iskola igazgató oklevelekkel jutalmazta az önkéntes diákok munkáját és kiemelte, hogy az életben két olyan dolog van, amit minél több emberrel megosztva egyre gazdagabbak leszünk: a tudás és a szeretet, az önkénteseket pedig a szeretet vezérelte munkájuk során. Bende Sándor képviselőjelölt elismerte a diákok munkáját és kiemelte beszédében, hogy a székely ember vérében ott van a segítségnyújtás és az önkéntesség az összefogás értékrendszerére épül. Biztatta őket, hogy minél több olyan élményben legyen részük, mely a segítségnyújtás örömében bontakozik. Bege László alpolgármester gratulált a kezdeményezéshez és kifejtette, hogy az elvégzett munkában a közösségi szerep dominált, és szintén kiemelte azt, hogy a tevékenységek mögött a szeretet érvényesült Hangsúlyozta, a szerzett tapasztalatokat a fiatalok az egyéni siker irányában is fordíthatják, valamint biztatta őket a munka folytatásához.

Kérem ossza meg ismerőseivel: