Konyhai cikkek 150.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Tavaszi kiskertem zsengéi: Rebarbara

    A rebarbara (Rheum rhabarbarum) az a gyümölcs, ami igazából zöldség. 🙂 Ez az a növény, melynek csak azért fogyasztjuk a szárát, mert a levele mérgező. Szárát és gyökerét ősidők óta gyógynövényként is használják. A gyomorra és az emésztésre gyakorol jótékony hatást, antioxidáns, csökkenti a szervezetben felhalmozódott káros szabadgyökök mennyiségét, ezáltal talán elkerülhető néhány fránya daganat kialakulása. 🙂 Fanyar, savanykás íze miatt remek kiegészítője leveseknek, lekvároknak, kompótoknak, süteményeknek.
    Mézes piskóta: süteményemet mézesre terveztem, teljes büszkeséggel töltődve, hogy lám, mily kreatív vagyok! Némi kutakodás után aztán rájöttem, feltalálták ezt már előttem többen is! 🙂 Azért, hogy alkotó szellemem mégse sérüljön oly nagyon, piskótám muffinformát öltött, már csak azért is, mert így nem kellett hajba kapnunk a ropogósra pirult oldalakért. És került bele rebarbara is (meg ribizli), ugyanis zsenge szárai már igen vágytak emberi gyomrokba kerülni. 🙂
    Tésztája: 4 tojás, 10 kanál cukor, 4 kanál méz (pitypang), 10 kanál liszt, 1 kávéskanál szódapor, és kb. 6 darab dundi, karikára vágott rebarbaraszár.

Forrás: kalendarium.ro

rebarbara

Kérem ossza meg ismerőseivel: