Konyhai cikkek 172.
SzakÁ(rus) Cs(illa)
Shakshuka
Ilyenkor nyáron az egyik kedvenc eledelem a lecsó. Érik is a hozzávaló a kertben, egészséges is, hát fogyasztjuk nyakra-főre. Persze, nem mindenki örül épp annyira ennek, mint jómagam, de én sem pufogok (nagyon), ha feszt pizzát kell sütnöm. 🙂
A lecsó amúgy olyan étel, amely kétszer ugyanúgy úgysem sikerül. Függ a felhasznált zöldségek összetételétől és mennyiségétől. Készülhet kolbásszal, rizzsel, tojással, sőt, akár köretként is szerepelhet, sült húsok mellett. Az idén igen nagy számban cukkinis lecsók készültek, mivel tavasszal, egy pillanatnyi elmezavar következtében, 12 tő cukkinit ültettem. 🙂 Most aztán cukkinit eszünk cukkinival, sőt, ha tőlem függ, az ismerősök is.
Ma pedig a közel-keleti lecsóba, a shakshukába is cukkini került, vinetta helyett. Fogjuk rá, hogy ez a székely változat, addig sem kell azon vitatkoznunk, hogy egy arab, vagy esetleg zsidó eledelről beszélünk (s ők se vitatkozzanak). 🙂 Szükségeltetik hozzá hagyma, paprika és paradicsom, mely ugyebár a lecsói népmesék bűvös hármasa. Társul hozzá fokhagyma, őrölt- és római kömény, pirospaprika, só, bors és harissa (mivel nem jellemzően a gyergyói konyhák fő fűszere, ki is maradt belőle). Mindezeket szépen összepirítjuk, friss petrezselyemmel, korianderrel, mentával ízesítjük, tetejére kis vájatokba tojást ütünk, végezetül meg nagy élvezettel elfogyasztjuk. 🙂
Forrás: hirmondo.ro