Konyhai cikkek 215.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Cordon bleu

    Cordon, c-vel, nem pedig g-vel, ahogy errefele akár vendéglői menün is feltűnik (az igényesség jegyében)!  Nem beszélve a gordon blue-ról! De reménykedjünk, hogy e név teljesen más étket takar, talán Gordon Ramsey kéksajtos pogácsáját! 
    És, hogy miért kék szalag (cordon bleu)? A Szentlélek lovagrend tagjai viseltek kék szalagot a ruhájukon, térdmagasságban. XV. Lajos idején kitüntetéssé vált ez a szalag. Egyszer a király Dubarry grófnő szakácsnőjének főzőtudományát ismerte el ezzel. Aztán az idők folyamán a panírozott hússzeletbe töltött sonka és sajt teljesen kisajátította magának ezt a megtisztelő címet. Megérdemelten. 
    Csirkemellből készítsd, mert az egészen biztosan átsül. Vékony szeletekre vágd, sózd, borsozd. Igyekezz minél nagyobb szeleteket vágni, mert aztán kettőbe kell tűrnöd. Ráraksz egy vékony szelet sonkát, erre sajtot, feleakkorát, mint a hús. Ráhajtod a hús másik felét és az egész kis csomagot átszúrod egy fogpiszkálóval, de csak azért, hogy ne essen szét.  Bepanírozod, majd belehelyezed egy enyhén kiolajazott tepsibe (azért jó a sütőben sütni, mert nem lesz olajszag, és talán egészségesebb is). És sütöd. Kb. 20 percig, majd a megforgatott húsokat még bár 10 percre visszateszed. Kiveszed, megkóstolod, és ha nincs kész, akkor nagy baj van az időérzékemmel. 
    Mára még egy kis nyelvtan: ha az igekötő az ige előtt áll, egybeírjuk őket! Igen elszomorít anyanyelvünk igénytelen használata! 

Forrás: hirmondo.ro

cordon_bleu1

Kérem ossza meg ismerőseivel: