SzakÁ(rus) Cs(illa)

Édeskömény

    Olvasom, hogy 175 éve született Munkácsy Mihály (február 19-én), 194 éve pedig Jókai Mór (február 18-án), akik a magyar romantikus realizmus legnagyobb képviselői voltak (számomra 😏). Munkácsy romantikusan realista alkotásai, aprólékosan kidolgozott életképei az egész világ számára ismertté tették népünk minden- és ünnepnapjait. Jókai igencsak kevéssé realista (😉), romantikus művei egy elvarázsolt világba visznek bennünket (ahol holdfényben táncolunk/de az is lehet, hogy csak olvasunk?! 😀), melyről ugyan tudjuk, hogy nem létezik (létezhet), de ennek ellenére szívesen időzünk benne. 🙂 Akár hosszasan is, mert hál’ istennek képzelet gazdag, termékeny író volt. Sajna, a realizmus persze előbb-utóbb utolér, mikor is félkótyagosan felocsúdván rájövünk, hogy olvasásból és képek nézegetéséből még igencsak kevesen keresik meg a mindennapit. 😏 Ilyenkor következik a váltás, és máris arról olvasok, hogy milyen egészséges az édeskömény.
    Nemcsak fűszer, hanem gyógynövény is. Étvágyjavító, szélhajtó, görcsoldó, tejszaporító hatású. Egyik legjobb erjedés- és puffadásgátló növényünk. Ráadásul finom is, ánizsos íze miatt ouzo kedvelőknek kimondottan ajánlott. 😉 Gumója levesek, köretek, saláták kitűnő alapanyaga.
    Ma levest főztem belőle, hagymával, krumplival sűrítettem, kurkumával, fehérborral ízesítettem. Rekord gyorsasággal elénk tűnt a levesestál feneke. 😋

Forrás: hirmondo.ro

edeskomeny1