Konyhai cikkek 272.
SzakÁ(rus) Cs(illa)
Gyümölcsöző konyhai kapcsolatok: Svéd húsgolyók
Mostanság már nem szívesen vásárolok felvágottakat, inkább csak nyers húsféléket, abból készítek reggeli, vacsorai harapnivalókat. Legalább tudom, hogy mi van bennük, mivel saját kezűleg készülnek. Persze, nem túl nagy a lehetőségek tárháza, de elnevezésileg is segíthetünk a paletta színesítésén. 😉
Mivel annyi fasírtot sütöttem a napokban, az újszülötteket, ezen megfontolásból 😃, átneveztem golyóknak. Természetesen, ezután meg is kapták az odaillő svéd összetevőket. 😏 Itt főleg a tejszínről van szó, amit egyébként eszembe sem jutna fasírtba kavarni, a többi alapanyag nagyjából ugyanaz (darált hús – marha -, szikkadt kenyér, pici tej, hagyma, tojás, só, bors, szerecsendió, fokhagyma). Lévén ezen svéd golyók általánosan elfogadott kísérője a barnamártás és az áfonyalekvár, valamit tennem kellett (az asztalra is 🙂) ez ügyben. Kecses csuklómozdulattal összeházasítottam őket, sőt az áfonyát egyenesen ribizlivé változtattam (ha már ott pironkodtak a bokrokon). Így lett a végeredmény ribizliMÁRTÁS (vaj, liszt, tej, só, cukor, ribizli).
Apropó, szószos kancsó! A képen látható egyed eredetileg egyfajta nagyanyám korabeli cumisüvegnek felet meg. Ezúton is köszönöm Panek Katinak a felvilágosítást! Jó pap(lánya) is holtig tanul! Készült még főtt krumpli, melyet belereszeltem a golyók sütőzsiradékába. 😋
Forrás: kalendarium.ro