Konyhai cikkek 274.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Gyümölcsöző konyhai kapcsolatok: Gyümölcsös tejpite

tejpite1    Nekifogtam kekszet sütni. Legalábbis szerettem volna, de ők sülés közben valamilyen ok folytán (talán kicsinyke cukrásztapasztalatommal magyarázható 😉), összefolyva egyesültek (egybesültek) a tepsiben. Gondoltam magamban, rajtam ma nem fog ki egy csokis massza (bármennyi kávét is kapott ráadásként), és ezáltal akármennyire is virgonc. 😏 Felhígítottam egy kis tejjel, és megsütöttem az egészet egyszerre egy kisebb tepsiben. Tésztám tartalmaz egy vajat, egy keserű csokit, két kanál neszkávét (ezek gőz fölött egymásba olvadtak), 4 tojást, kb. 30 deka cukorral kikavarva (bele a csokis massza), na meg lisztet és zablisztet (sajnos ezeket szokás szerint nem mértem, de ilyenkor az okosabbak azt szokták mondani, hogy: amennyit felvesz 😀). Kapott egy fél csészényi tejet is, és ettől máris csokisüteménnyé változott. A zabliszt egyébként hozzám nem liszt formájában érkezik, hanem a natúr zabpelyhet darálom meg, már csak azért is, mert így sokkal olcsóbb. 😉
    Süteményem tetejét téli, fagyos álomból kiolvasztott erdei gyümölcs díszíti (habár nem tudom, a ribizli mióta terem az erdőben?). Hogy ne tudjanak önálló életet élni, és ide-oda gurulgatni, lefixáltam őket a levükből és tortazseléből készült zselével.

Forrás: hirmondo.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: