SzakÁ(rus) Cs(illa)

Csiga

    165 éve, 1854. március 10-én állították bitófa alá a székely vértanúkat, a marosvásárhelyi Postaréten. A kivégzés egyben megalázás is volt, mivel a kötél általi halált már a középkorban is megszégyenítésnek tartották, az akasztás kifejezetten a gazemberek büntetése volt. 😏
    Ez lehetett az osztrákok válasza Nagyváradi Horváth Károly (ki a felkelésben Háromszék főparancsnokaként vett részt) kijelentésére, miszerint a becsületes székely népet „a német nem fogja megtanítani” soha, hogy talpnyaló, szolgalelkű legyen. „Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen, ezt hitték, vallták s haltak érte híven” – mondotta Jókai Mór. Károly 25 évet élt. Dédnagyanyám nagybátyja volt. Számomra ő a Szabadságharcos. Ezen a napon a gondolataim felé szállnak. Vajon elégedett lenne, ha lenézne ránk? Azt az életet éljük, amiért ő meghalt? Hiszünk valamiben annyira, hogy meg is halnánk érte? Szabadok vagyunk, vagy csak szabadosak? Erősek vagyunk és becsületesek? Adja a fennvaló, hogy túlnyomó többségünk igennel válaszolhassa meg ezeket a kérdéseket! 😏
    Emlékeztetőként meg (míg a fenti magvas gondolatok száguldoztak a fejemben) néhány, a puhatestűek törzsének legjellemzőbb tagját sütöttem remekbe, mellyel csakis a tányéron szeretek – szeretnék ezután is – farkasszemet nézni. Díszítő elemként birsalmát és szedret használtam.

Forrás: hirmondo.ro

csiga