Konyhai cikkek 288.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Népek konyhája, nagyvilág – Egyesült Államok: Amerikai kukoricaleves


Egyesült Államok

Amerikai kukoricaleves (chowder)

    Amerikai kukoricaleves (chowder, melyről rögtön az e néven futó rajzfilm jut eszembe, főbb szerepekben Shnitzellel és Gazpachoval, kiket szintén igencsak kedvelünk )
    A kukorica az egyik gyengém, minden lehetséges ételbe rakok. Ezért aztán senki se csodálkozzék, ha azt mondom, a kedvenc levesemről lesz most szó. 😉
    Hozzávalók: 15 dkg kolozsvári szalonna, 50 dkg csirkemellfilé,1 nagyobb vöröshagyma,2 közepes murok,2 teáskanál zsálya,1 teáskanál kakukkfű, 3 liter alaplé,3 közepes krumpli, 25 dkg kukorica (konzerv), 2 dl tejszín, 10 dkg sajt, 2 evőkanál finomliszt, só, bors.
    Elkészítés: A murkot és a krumplit megpucolom, felaprítom, a hagymát apróra vágom. A szalonnát kockára vágva, egy nagyobb lábosban megpirítom, majd kikanalazom és félreteszem. A szalonnazsíron megdinsztelem az apróra vágott hagymát, majd a falatokra vágott csirkehúst is átforgatom benne. Ezután hozzáadom a krumplit, majd a murkot, felöntöm az alaplével, és addig főzöm, amíg a hús és a zöldségek meg nem puhulnak. Ekkor társulnak a szalonnapörcök, a zöldfűszerek, valamint a a lecsöpögtetett kukorica. A tejszínt a liszttel elhabarva, a levest besűrítem. Tálaláskor mindezt még reszelt sajttal és pirított kenyérmorzsával is dúsíthatjuk. 😋

Forrás: kalendarium.ro

kukoricaleves

Kérem ossza meg ismerőseivel: