Konyhai cikkek 354.

mandulas_metelt1

Berszán-Árus Csilla

Mandulás metélt

  Ez az év az „ilyen sem volt még” éve. Történt többek között az is, a hónapokig tartó esőzések nyomán, hogy egy nem túl szép reggelen a pincébe lépve, a döngölt padló helyett parányi tengerszem fogadott, a felbukkant talajvizen lebegett néhány könnyedebb tárgy. 😦
    Azóta is fűtök, hogy a ház falaiba felszívódott víznek esélye se legyen penésszé változni. Ilyenkor némi sütemény készítése is hozzájárulhat a hőmérséklet fokozásához, a végeredmény pedig kedélyjavítóként is szolgálhat. ☺️
    A mandulás metélt pedig kezeinknek is elfoglaltságot nyújt hosszasabb időre, ugyanis a metéltet szintén jómagunknak kell elkészítenünk: 2 egész tojásból és 2 tojássárgából, 8 dkg darált mandulából, 1 kanál porcukorból és annyi lisztből, amennyit a tészta felvesz. Kemény tésztát gyúrunk, majd vékonyra kisodorva, finom metéltet vágunk belőle. A megszikkadt metéltet belefőzzük egy liter tejbe (csak amíg felforr), majd leszűrjük. A tejhez adunk 7 dkg lisztet, 8 dkg vajat, 15 dkg porcukrot és folytonos kavarás mellett sima péppé főzzük. Miután kihűlt, belekeverünk 6 tojássárgát, 4 tojás keményre vert habját, csipetnyi sót és a metéltet. Vajjal kikent formába öntjük, és kb. egy órán keresztül, szép pirosra sütjük. Az alábbi egyedet egy kis almával és dióval is feljavítottam.😋

Forrás: hirmondo.ro

mandulas_metelt

Kérem ossza meg ismerőseivel:
fb-share-icon0