Konyhai cikkek 40.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Variációk egy témára

Zsenge tökök és cukkini nevű kistestvérek időszakát éljük, ami, jelzem, igen kedvezően hathat az állathalandósági ráta csökkenésére is. 🙂 Ilyenkor ugyanis vegetáriánusokká válunk egy kicsit, már persze, ha a tojásevés megengedettnek számít egy jól nevelt vegetáriánus számára. Aztán következhet a variációk egy témára: tökfőzelék tükörtojással, rántott tök, cukkinis-tojásos lecsó, cukkinifasírt, töltött cukkini, levendulás-fahéjas cukkinilekvár. Bár bevallom, ez utóbbit még nem próbáltam elkészíteni, de jól hangzik! Levendulahiányom ugyan nincs, de mivel ez egyelőre még a fürdőszobában tartózkodik, a lekvárfőzés elmarad. 🙂 Készül helyette rántott-töltött cukkini, és nem is akárhogyan, hanem amolyan jó időtöltő módon. Tudniillik a cukkini egy olyan zöldség, amelynek (a belsejében rejtőzködő magok miatt) csak a külsejét szoktam felhasználni. Ha éppen rántott cukkinit szeretnék, felszeletelem, majd minden karika közepét kikanyarítom. Ma ellenben az a gondolatom támadott (meg), formailag ideje továbbfejlesztenem: a kikanyarított közepek helyére talán bekanyaríthatnék egy kis juhsajtot, mely elképzelésben kivetnivalót ugyan keresve sem találhatunk, ezzel szemben a kivitelezéssel volt némi összeütközésem. Már, ha élhetek ilyen zavaros képi megközelítéssel! 🙂 A sajtkarikák pontos méretre vágása és a cukkini gyűrűkbe való illesztése felvett egy kis időt, ugyanakkor gyomortartalmam is gazdagodott némi extra sajttal. Ezután következett a panírozás, ami szintén embert próbáló feladat: lévén, hogy a sajt meg a cukkini nincs összeragasztva, ezért állandóan válásra készülődnek, mint egy egymásra unt emberpár. És akkor azt még nem is említettem, hogy a cukkini 95%-a szöveti víz, képzeljük el ennek találkozását a forró olajjal! De, ha jól, türelemmel kezeljük a dolgokat, csodálatos, kör alakú bundás falatka a jutalmunk!

(Forrás: hirmondo.ro)

cukkini

Kérem ossza meg ismerőseivel: