Konyhai cikkek 46.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Rántott hús

    Szeretném hinni, hogy nem vagyok a szokások rabja. Pont ezért aztán ilyen komplé, hogy: húsleves&rántott hús, nem igazán szerepel az étlapunkon (mármint a kettő együtt, egyszerre). De mivel a vendég szava (kérése) szent és sérthetetlen, asztalunkra került, és egyáltalán nem duzzogva el is fogyasztottuk.
    Mondták ők, hogy nem válogatnak, azt teszek eléjük, amit éppen akarok (például a lelkemet?!), de végül csak nem bírták megállni, hogy utolsó ebédként (mármint nálam az utolsót!) ne ezt kérjék. Így aztán a zöldségek berohantak a kertből, fejest ugrani a fazékba, a csirkeaprólék mellé, sültek a húsok, és főtt a krumpli. 🙂 Mindez igen-igen magas hőfokon, ugyanis a Gyergyói-medencébe is megérkezett a tartós kánikula!
    Tehát nemcsak a fazékban volt nagy forróság, hanem kis hazánkban széltében-hosszában, beleértve kétszázéves, kőből épült, öles falakkal rendelkező házunkat is. De sebaj, ha jól fülelek, már hallom az ősz surranó lépteit, jól jön még nekünk ez a felmelegedett lakás! Az izzadás meg ugyancsak, sok méreg távozik ilyenkor a szervezetből. Az elmúlt hét folyamán ezúton ejsze az összestől megszabadultam, mert melegem az volt rendesen. 🙂 De azért megadtam a módját (a főzésnek is), a hússzeleteket még kukoricapehelybe is belemártogattam (sütés előtt, természetesen), piacosabbá téve ezáltal. Persze ez az ízén is sokat lendített!
    Körítésnek reszelt krumpli készült, ami egyébként mindig az újdonság erejével hat határon túli szomszédjainkra. Ezt aztán vagy nagyon szeretik, vagy meg sem kóstolják (most ez utóbbi változat jött be). Pedig igazán finom! Elkészítése: a főtt, reszelt krumplit forró olajba forgatom (+só, bors, pirospaprika). Tálalásnál is előnyös a krumpliköret ezen változata, mert jól formázható, és ezáltal mutatós a tányéron. Az pedig köztudottan nem mindegy, hogyan helyezzük ételeinket tálaláskor a kuncsaft elé, legyen ő akár az unokasógorunk, vagy esetleg a saját gyermekünk. 🙂
    Ne csak az ízlelőbimbókat célozzuk meg, foglalkozzunk látványtervezéssel is!

(Forrás: hirmondo.ro)

rantott_hus

Kérem ossza meg ismerőseivel: