Konyhai cikkek 507.
Berszán-Árus Csilla
Wellington
Történt, hogy Arthur Wellesley, angol hadvezér, az 1813. június 21-i vitoriai csatában Napóleon felett aratott diadala után, megkapván a Wellington hercege címet, gyorsan gyarmatosította a beef en croute (bélszín tésztában) nevezetű francia eledelt (is), mélységes szerénységében önmaga után keresztelvén el. 
Nem egyedi eset ez majd évszázados, győzedelmes élete során, habár Új Zéland jeles városának, Te Whanganui-a-Tara-nak még csekély negyed évszázadot kell várnia az átnevezésre.
Nem egyedi eset ez majd évszázados, győzedelmes élete során, habár Új Zéland jeles városának, Te Whanganui-a-Tara-nak még csekély negyed évszázadot kell várnia az átnevezésre. Azóta persze már sok víz lefolyt a Maroson, s mikor nem, ki-kiöntött. Ilyenkor mindnyájan a kissé lefitymált gumicsizmába léptünk, ártatlan tudatlanságban leledzve, eredetét tekintve. Tudniillik, ezt is a nagy Wellingtonnak köszönhetjük, kinek cipésze, a vérzivataros csatamezőkre egy egyedi modellt (no, nem pont gumiból, azt Goodyear majd csak 1840-ben találja fel) tervezvén, akkora sikert ért el vele, hogy az angol arisztokrácia azóta is abban jár vadászni. Mi meg a kertbe, kapálni. 
Némely források szerint, a wellington bélszínt is a csizma, és nem a személy után nevezték el, de a 200 éves történetek ködfátylán átlátni már igencsak nehéz, pláne, ha az ember szeme lencsére szorul. Csendben elmélkedvén e diadalmas életút fölött, azért dolgoztam is, át egy eledelt, természetesen meghagyván neki a sikeres Wellington alapnevet. Így került a tésztalap a kalácssütő tepsibe, darált hús (fasírt ízekkel) a közepébe, rá gombás, hagymás tojás, végül még darált hús, a kilógó lap maradékéval befedve, gyenge 150 fokon sütögetve. 
Eredetileg ugyan libamájjal dúsították a húst, de mivel Wellington nem szerette, nálam meg nem hányódott a hűtőben, e csatában a gombás változat lett a győztes. Well, így utószóként, elfogadható mennyiségű segélyt kívánok az összes hadvezérnek, mindnyájunknak meg egészséges emésztőrendszert a jó falatokhoz! 
Némely források szerint, a wellington bélszínt is a csizma, és nem a személy után nevezték el, de a 200 éves történetek ködfátylán átlátni már igencsak nehéz, pláne, ha az ember szeme lencsére szorul. Csendben elmélkedvén e diadalmas életút fölött, azért dolgoztam is, át egy eledelt, természetesen meghagyván neki a sikeres Wellington alapnevet. Így került a tésztalap a kalácssütő tepsibe, darált hús (fasírt ízekkel) a közepébe, rá gombás, hagymás tojás, végül még darált hús, a kilógó lap maradékéval befedve, gyenge 150 fokon sütögetve. Eredetileg ugyan libamájjal dúsították a húst, de mivel Wellington nem szerette, nálam meg nem hányódott a hűtőben, e csatában a gombás változat lett a győztes. Well, így utószóként, elfogadható mennyiségű segélyt kívánok az összes hadvezérnek, mindnyájunknak meg egészséges emésztőrendszert a jó falatokhoz! matusinka.ro
Kérem ossza meg ismerőseivel:
