Konyhai cikkek 62.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Ál-Stefánia

    Bár tisztában vagyok azon ténnyel, hogy nem kimondottan farsangi időszakunkat éljük, mai ebédem mégis álruhát öltött. Sőt, mondhatni, nem is a ruhája ál, hanem a belső szervei. 🙂
    Ugyanis a Stefánia szelet, mely egy fasírtbundába öltözött, főtt tojáshölgy becses neve, e mai, vissza nem térő alkalomra sonkás sajttá változott, azon okból, hogy a változatos családi igényeknek megfeleljen. 🙂 A fasírtmasszám a szokásos: 1/2 kg vegyes (disznó-marha) darált hús, 1 tojás, só, bors, pirospaprika, fokhagyma, prézli. Ez utóbbiból annyi, hogy jól kezelhető anyagot kapjunk.
    Ennek felét behelyezem egy kalácssütőnek nevezett, de nálam hússütővé avanzsált tepsibe, rakok rá sonkát, a sonkára sajtot, erre meg a massza maradékát. Megkenegetem a tetejét zsírral, majd ropogósra sütöm. Körítésként murokkal ízesített rizst kap. A murkot pedig oly meggondolásból, hogy hátha mégiscsak megtanulok fütyülni, és az elkövetkezőkben ebédkészítési munkálataimat csendes füttyszóval kísérhetem, nem pedig mindenféle maximális hangerővel hallgatott zenékkel.
    Talán akkor még azt is meghallanám, hogy valaki belépett a bejárati ajtón (miután véresre kopogta a bütykeit), és illedelmes köszöntését nem rémült sikkantással viszonzom. 🙂 Sőt, a szemre gyakorolt jótékony hatása miatt (még mindig a murokról beszélek!) fel is ismerem a látogatót!

(Forrás: hirmondo.ro)