Konyhai cikkek 64.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Vesedonor

    Az adventi hetek a várakozás je­gyében telnek. Többé-kevésbé. Ilyenkor szeretnénk még jobbakká válni; noha egyébként is jellemzően azok vagyunk, de most meg kiváltképp! És persze, aztán nem mindig sikerül.
    Pláne, ha disznószemszögből szemléljük a dolgokat. 🙂 Merthogy ők igen kevéssé várják ezt az időszakot, azon egyszerű okból, hogy nálunkfelé ez egybeesik a nagy disznóvágások idejével. Kultúránkból kifolyólag nem tartjuk elítélendőnek e barbár szokást, sőt hagyományőrző szándékkal gyakoroljuk is, nehogy a feledés homályába vesszen. 🙂 Persze, a finom falatok sem megvetendőek! Főleg, ha kóstolóba is kapunk, mindenféle segédkéz-nyújtás nélkül!
    És itt jutunk el aztán mai címünkhöz, tudniillik e megtisztelő titulust adományozom összes igen kedves barátnőmnek, akik disznó, marha, vagy egyéb haszonállat vágása alkalmával a számukra szükségtelen belsőséget nem a kutyának adják! Hanem természetesen nekem. 🙂 Mostanság épp egy méretes vese boldog tulajdonosává válhattam.
    Ugyanis, mióta kitapasztaltam, hogyan is kell bánni vele, egész finom falatokat gyártok belőle. Persze, macerás, mert ki kell szabdalni az ereket belőle, meg áztatni kell, meg lobbasztani mindenféle finom adalékokkal (úgymint bors, babérlevél, citromlé), de minderre szüksége van ahhoz, hogy búcsút intsen eredeti ízvilágának. 🙂
    Miután átesett a mindennemű fürdőkön, mai példányom szószos környezetben lelte meg végső pihenőjét. Ez rántás alapba szórt kapor, só, bors, cukorból állt, amit tejjel, tejföllel és citromlével dúsítottam. Aztán az egészet masni alakú laskával körítettem. Hogy ily módon is visszakacsintson ránk az „ajándékozni, öröm!” érzése. Ajándékozzunk hát, és ne csak így karácsony tájékán, hanem a mindennapokban is. Köztudott, az ajándékot megvenni nagy öröm. Ennél már csak megenni lehet még nagyobb? 🙂

(Forrás: hirmondo.ro)

vesedonor1 

Kérem ossza meg ismerőseivel: