Konyhai cikkek 67.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Krémes

    Rémes, hogy rohannak a napok, már ebből az évből is eltelt szinte két hét. Mi meg csak bírjunk rohanni utána, legyen hozzá egészségünk és kitartásunk! Legyünk fittek, hogy bírjuk az iramot.
    Habár, bizonyos nézetek szerint, az ész a fontos, nem a háj (vagy a haj?), én rájöttem, ez bizony téves. Mert, tegyük fel, az ember leánya éppen a fenti szlogentől teljes lelki nyugalomban leledzve rájön, hogy némi s. k. gyártott krémesekre támadt igénye, aztán máris azon ténnyel kell szembenéznie, hogy a háj igenis nagyon fontos. Mert nincsen krémes háj nélkül (viszont háj van krémes nélkül)! 🙂
    Most persze az igazi, házi krémesről beszélek, és nem mindenféle előregyártott, fagyasztott lapokból készült utánzatokról. A háj ugye a disznóból származik (miként a hájas disznó kifejezés is mutatja 🙂), onnan kerül a darálóba, hogy kenhető állagú masszává váljon. Összedolgozván a tésztát (70 dkg liszt, 2 tojássárga, 3 ek. tejföl, 1 ek. ecet, 1 tk. só, 1 deci langyos víz), kinyújtjuk, megkenjük a hájjal, majd tésztánkat összehajtogatva, fél órát pihentetjük (meg magunkat is eközben).
    Nyújtogatós-hajtogatós műveletünket még kétszer megismételjük, ugyanis ettől válik tésztánk levegőssé és levelessé (ezt a levelet ugyanis nem a postás hozza házhoz, hanem saját munkánk eredményeként kaphatjuk kézhez, jobban mondva, szájhoz 🙂).
    Lapokat sütünk belőle, majd igazi krémes-krémet töltünk bele: 1 l tej, 10 tojássárga, 13 dkg liszt, 30 dkg cukor, 1 rúd vanília összefőzve, ennek állaga felvert tojásfehérjékkel lazítva. Végezetül tésztánk porcukorral hintve, négyszögesítve, máris tányérkánkon kelletheti magát, ámbár, jelzem, módja erre túl soká nincs. Noha nem épp oly piacos és sminkelt, mint néhol, de szemnek kedves, íze ellenállhatatlan (mondhatni zsírkirály). Simán csúszik lefelé, ezeken a hóhányos téli napokon is! 🙂

(Forrás: hirmondo.ro)

kremes1

Kérem ossza meg ismerőseivel: