Konyhai cikkek 68.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Csé a köbön

    Mármint matematikailag megközelítve a képen látható alkotást, úgymint: csupa csoki Csillától. 🙂 A csokoládéról csak annyit, hogy fogyasztása boldoggá és egészségessé tesz.
    Vagy még többet: tévhit, hogy hizlal (persze, ha mértékkel fogyasztjuk), meg amúgy is: inkább legyek derűs duci, mint keserű kóró. Lassítja az öregedést, és magas antioxidáns-tartalma miatt a fogyasztó szervezetében jóval kevesebb a veszélyes szabadgyök. Háromszoros hurrá: utána nem kell gyököt vonnom magamból. 🙂 Mert azt aztán igen utálom, hiányoztam az óráról, amikor tanították.
    Logikáról ellenben nem. Fenti megállapításaim során a diszjunkció nevezetű logikai műveletet használva, azon logikai végeredményre jutottam, hogy állításom csakis igaz lehet. 🙂 Tehát fogyasszunk jó minőségű, nagy kakaótartalmú csokoládékat, és máris boldogan észlelhetjük, hogy az idő múlása megállt felettünk.
    S ha mégsem, kit érdekel? Eszünk egy kis csokis süteményt, majd békésen pislogunk bele ebbe az oly kevéssé békés világba. Rajtunk ne múljon! 🙂 Készítsünk egy keserűcsokival, egy kanál neszkávéval, kis fahéjjal megtámogatott kakaós piskótát, a tetejére meg kenjünk csokikrémet: egy keserű csoki és egy vaj összeolvasztva, egy tojás kikeverve négy kanál cukorral, majd belekeverve a csokis masszába. Egyszínűsége miatt az ízek sokszínűsége kárpótol!

(Forrás: hirmondo.ro)

csoki

Kérem ossza meg ismerőseivel: