Konyhai cikkek 76.

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Töltött has(alj)

    Egy sikeres ebéd végeredménye egy (vagy több) töltött has. Az meg már egyenesen töltött has a négyzeten, ha az elfogyasztott eledel önmaga is töltött has(alj). 🙂
    A disznó ezen részét nevezik még császárhúsnak is, talán, mert tényleg királyi étkeket varázsolhatunk belőle. Persze, csak ha szeretjük a zsírosabb falatokat!
    Látványossá is tehetjük feltekerés által, és akkor akár az olaszok kedvenc eledelének: pancettának is becézhetjük. Ha pedig tekerjük, akkor csavarjunk a recepten is, és töltsük. Vagyis tekerés előtt kenjük rá azt, amire szívünk (gyomrunk) éppen vágyik. Az enyém éppen zöldparadicsomos-krémmel (valahol az előző receptjeim között fellelhető) kevert gombaszeleteket óhajtott. Mindezt rákentem a has­alj tetejére, majd óvatosan feltekertem (nem volt könnyű művelet!), és megkötöztem, hogy nehogy szétessen, miként a Római Birodalom a germán támadások nyomán. 🙂
    Igazán szép csak nem lett, mert a töltelék a tekerés során bennmaradás helyett inkább kifele igyekezett. 🙂 Talán a sűrűségével lehetett a baj! De ezen majd még dolgozunk. Ezek után már csak a kényelmes sütés következett, egészen pontosan a konfitálás (zsírban abálás). Ez esetben hosszasabb elkészülési idővel számolunk, de a végeredményként nyert omlós falatok megérnek bármennyi várakozást. Vörösborral és krumplipürével fogyasztjuk!

(Forrás: hirmondo.ro)

hasalj

Kérem ossza meg ismerőseivel: