Konyhai cikkek 93.
SzakÁ(rus) Cs(illa)
Kerti örömök
Egy előnye egészen biztosan van annak, ha az ember kertje tengerszint felett 850 méteren található. Míg máshol már csak emlék az eper, nálam még javában piroslik a sok kis gyümölcs a zöld levelek árnyékában.
Mondjuk, a paradicsomról ez már aligha mondható, mert pirulásával együtt megérkeznek a hajnali fagyok is. De sebaj, első osztályú recepteket tudok zöldparadicsommal. 🙂 Ha a júliusi epernek ez az ára, ám legyen, hajlandó vagyok fizetni érte.
Mert nincs is jobb, mint egy zamatos, kerti eperbe harapni. Ugyan kissé kisebb, halványabb, formátlanabb, mint génkezelt rokona, de a mienk. 🙂 Az első szemek útja a gyomrokba és a lekvárosüvegekbe vezet, majd, ha ezek el- és megtelnek, jut belőle a fagyasztóba (habár ez olvadás után már csak öntetnek alkalmas), meg süteménybe is.
A legfinomabb epres sütemény (családi egyhangú vélemény szerint 🙂) egyben a legegyszerűbb is: piskóta, eper, tejszínhab. A piskóta is minimális összetevőkből készül: tojás, víz, cukor, liszt.
Tortaformában sül körülbelül 20 percig, hűlés után meg rögvest ráugrálnak a kertből frissen érkezett eperszemek. A tejszínhab kanállal kerül rá, csak lazán, habzsák-spórolósan, míg olyan formát ölt, mint egy hullámzó tenger. Minimalista alkotás, egyszerű összetevőkből, csak semmi grandiózus barokk vagy rokokó cicoma, úgyis inkább nyelik, mint nézik. 🙂
Forrás: hirmondo.ro