Könyvbemutató Gyergyószentmiklóson

Ásó, kapa s a piszkavas

Könnyed, mégis tartalmas programot ajánlunk csütörtök estére. Tuzson Edit Ásó, kapa s a piszkavas című könyvét február 8-án, csütörtökön 18 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban Szőcs Zsuzsanna pszichológus mutatja be. Közreműködnek a Figura Stúdió Színház művészei.

Szeretettel várunk!


aso_kapa_piszkavas1„Ha elgondolkozom, hogy tulajdonképpen mi is az, amit ezekben az években úgy igazán adtál nekem, akkor az életkedv jut eszembe elsőként. Reményt és élni akarást öntöttél belém. Aminek híján voltam akkoriban. Talán még most is időnként, de egyre ritkábban. Olyankor pedig hagyni kell engem egy kicsit meghalni. Persze csak hogy újjászülethessek. Csak annyira. Eddig még sikerült tartani a mértéket.” – összegez a szerző, akit könyvében elsősorban nem az életközépi válság foglalkoztat, hanem hogy mit jelent számára az a férfi, akivel összekötötte az életét, és akivel három, mára már egyáltalán nem kicsi fiúgyereküket nevelik.

Tuzson Edit Ásó, kapa s a piszkavas. Hetvenhét kép egy házasságból című könyve a házasságról, a családról és a szerelemről szól, megkímélve az olvasót a „falvédőbölcsességektől”. Minden rész egy irodalmi idézettel kezdődik: ezzel is jelzi a szerző, hogy meggyőződése szerint az irodalom többet tud a párkapcsolatokról, mint a folyóiratok lelki tanácsadói és a motivációs előadások szónokai, mégpedig azáltal hogy nem csupán elméleti ismereteket, de érzelmi tartalmakat is közvetíteni tud. A mesterkéletlen őszinteség és a székely humor teszi izgalmas olvasmánnyá a könyvet.

Kérem ossza meg ismerőseivel: