A sírgondozó asszonyokra emlékeztek a Gac-oldalban

Újabb kopjafa szólítja főhajtásra az arra járókat a Gac-oldalon. A tegnap leleplezett kopjafa azoknak a felszegi asszonyoknak állít emléket, akik hosszú évtizedeken keresztül gondozták a honvéd katonák sírjait, éltették az ott történteket a felnövekvő generációban.

Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármesterének beszéde a kopjafaállítási ünnepségen:

kopjafa_gaz_oldalTisztelt kopjafaállító, áldozatokra emlékező testvéreim! 
Tisztelt meghívottak és vendégek!

Négy hónap múltán, 74 éve annak, hogy itt, a Gyergyószentmiklós határában fekvő Gac oldalon, mint annyiszor már az ezredévek során, megismételte magát a történelem. Ami azon a szeptember 7.-ei éjszakán a felszegi határban történt, egyike azoknak a tragédiáknak, amitől eseménydús a magyar történelem.

Ez a hegyoldal őrzi a titkát annak, a borzalomnak, ami 1944. szeptember 7.-ére virradóan történt. Mire a Nap felkelt, 159 élete virágában lévő székesfehérvári honvéd, agyonverve, vagy éppen saját szuronyával átszúrva feküdt örökre elcsendesedve a környéken.

Az évek múlása nem mosta el az emlékezetet, ahogy azt ellenségeink remélték, hanem az évfordulók, a figyelmeztetés erejével hatottak és láthatatlan gyászlobogónkra írták sajgó lelkünk parancsát, hogy feledni sohasem fogunk.

Nem volt egy halottak napja, egy szeptember 7-e, hogy ne legyen a sírokon, gyertya és virág. Mert a felszegi székelyek tudomásul vették és betartották a Széchenyi István-i mondást „Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit.”

Tisztelt egybegyűltek!

Ma nem csak a 74 éve mártírhalált halt 159 székesfehérvári katonára gondolunk, hanem közvetlenül anyák napja után, fejet hajtani gyűltünk össze, azoknak a felszegi édesanyák, nagyanyák titkon végzett kegyeletápoló munkája előtt, akik csak így tudtak némi enyhülést hozni a háborúban máshol elesett gyermekeik, unokáik okozta lelki fájdalmaikra.

Azokra a sírgondozó feleségekre is emlékezünk, akik éppen azért nem lettek édesanyák, mert ifjú férjeik a fronton estek el, mások pedig apátlanul nevelték fel hadiárváikat. Lelkiismeretesen gondozták a sírokat, titokban, 45 éven át, míg egy hazugságokra, gyilkosságokra, épülő rendszer be nem hullott a történelem süllyesztőjébe.

A sírgondozó asszonyok közt bizonyára olyanok is akadtak, akik látták a mártírok vérbefagyott tetemét, a legnagyobb borzalmat átélve, amit az életadásra teremtett női lélek a legnehezebben tud feldolgozni.

Nem ismerték, az elesett katonák szüleit, feleségeit, kedveseit, vagy éppen gyermekeit, de sorstársakként tudták, hogy ugyanolyan érző lélek sajog bennük, a szeretett gyermek, társ vagy apa örökké pótolhatatlan fájdalma miatt.
A ma felavatandó kopjafa, legyen hirdetője a felszegi honanyák és honleányok semmilyen elismerésre, jutalomra számot nem tartó kegyeletápolásának, ami a székely lélek helyzetszerű parancsának felismerésétől, halálukig megmagyarázhatatlan kísérője volt életüknek.

Önzetlen életük legyen az élők példája, üdvösségre talált lelkük pedig történelmünk nagyasszonyai mellett legyen őre, a múltját soha sem feledő, a székely önrendelkezés útját kereső népünknek.