Köszöntsük együtt az érkező zarándokokat!
Idén is több százan jönnek a zarándokvonatokkal
A hagyományokhoz híven, a pünkösdi csíksomlyói búcsúra, idén is több száz zarándok érkezik a zarándokvonatokkal. A zarándokok fogadása idén is ünnepélyes keretek között fog zajlani.
A Boldogasszony Zarándokvonat május 17-én, csütörtökön érkezik, menetrend szerint 20:52 perckor. A vonat érkezését követően ünnepi beszédek és áldás fog elhangozni.
Másnap, május 18-án, pénteken a Csíksomlyó Expressz vonat zarándokainak fogadására menetrend szerint 19:59-kor kerül sor. Ez a vonat, egy néhány perces megálló után tovább halad Csíkszereda irányába.
Mindkét vonat fogadására szeretettel hívjuk és várjuk a városlakókat, hogy együtt köszöntsük az anyaországból érkezetteket.
A vonatok fogadásánál közreműködik a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar.
A Boldogasszony Zarándokvonat utasainak búcsúztatására, május 20-án, pünkösd vasárnap 10:50 perckor kerül sor a vasútállomáson.
A hagyományos Pünkösdi Zarándokmise május 20-án, vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a Szent Miklós templom előtti téren. Főcelebráns: Ft. Dr. Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke.
Címfotó: Lengyel Ákos