Közel 50 km Hargita megyei út újul meg európai uniós finanszírozással

Rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsa a csíkszeredai megyeházán

Elfogadta a Központi Fejlesztési Régió azt az európai uniós pályázatot, amely összesen 48 kilométer Hargita megyei út felújítására vonatkozik. A pályázathoz még kérnek kiegészítéseket, ezek a módosítások indokolták Hargita Megye Tanácsa december 20-i rendkívüli ülésének összehívását. Ezeket a módosításokat is elbírálják, de reméli, hogy az év végéig lezárul a folyamat, mondta a csíkszeredai megyeházán megtartott ülésen Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.

A pályázat Hargita és Kovászna megyét is érinti, társulásukat Borboly Csaba és Tamás Sándor elnökök írják alá. A Hargita megyei részen a felújítás a 131-es, a 133-as és a 137A jelzésű megyei utakat érinti, összesen 48 kilométeren. A projekthez az érintett helyi önkormányzatokkal – Kányád, Felsőboldogfalva, Homoródszentmárton, Oklánd – is társul a megyei tanács, az erre vonatkozó határozattervezetet elfogadta a tanács. Ezenkívül elfogadták a projekt építkezési engedélyeztetési dokumentációjának módosítását, illetve a költségvetésének módosítását, a kért kiegészítések függvényében.

Továbbá a megyei tanács költségvetés-módosításáról is szavazott a tanács 30 ezer lejes tételben, amelyre a megyei tanács alintézményeként működő Bélbori Speciális Iskola év végi zárása miatt volt szükség. A tanács elfogadta a 2018-as költségvetési évre vonatkozó illetékeket is.

tanacsules_2017dec20_1

A különfélékben Borboly Csaba megyeelnök ismertette, eddig a megyei tanács vásárolt ajándéktárgyakat a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetétől, ezzel is segítve őket, de változott az erre vonatkozó törvénykezés, így az erre szánt összeget befizetik adóként a központi költségvetésbe.

A téli karbantartásra aláírta a megyeelnök a kétéves végleges szerződést a gyergyói és a csíki térségre, számolt be a tanácsülésen, Udvarhely térségében hat kistérségre ideiglenes szerződést kötöttek, mivel ezek esetében óvást nyújtottak be. A szerződés milyenségétől függetlenül az elvégzett munka minőségében nem lehetnek különbségek, hangsúlyozta Borboly Csaba, például a cégnek minden esetben kötelessége megelőző szórást végezni.

Kérem ossza meg ismerőseivel: