Közösen dolgoznának ki módosító javaslatot a merev oktatási szabályokra

A tanácskozáson gyergyószentmiklósi képviselet is volt

„Házi feladatként” az iskolai oktatásra vonatkozó szabályrendszer módosítását szorgalmazta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azon a megbeszélésen, amelyet a szakképzés témájával tartottak a csíkszeredai megyeházán május 4-én, az ifjúság napi rendezvények részeként. A megyeelnök azt kérte a jelenlévőktől, hogy együtt dolgozzanak ki módosító javaslatot az oktalan, merev és túlnehezített szabályokra, az Iskola másként programra és számos olyan rendelkezésre, amely aberránsnak minősíthető. A tanácskozáson részt vett Görbe Péter főtanfelügyelő, Tiberiu Pănescu, a munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője, Böjte Csaba és Kolozsvári Tibor a dévai Szent Ferenc Alapítványtól, Ferencz Salamon Alpár és Thamó Csaba megyei tanácsosok, továbbá iskolaigazgatók, önkormányzati vezetők és vállalkozói szervezetek képviselői szerte a megyéből. Borboly Csaba az elhangzottak alapján szorgalmazta, hogy dönthessék el az iskolaigazgatók az Iskola másként program időszakát, mert így egész tanévben lehetne gyárlátogatást szervezni, továbbá vizsgálják meg, melyek a gyakorlati oktatás jó példái. A pályaorientációs munkába több energiát kell fektetni a megyeelnök szerint, ezért várja a Hargita Megyei Nevelési és Tanácsadási Erőforrás Központ költségszámításait a következő beiskolázási határidőig, hogy a megyei tanács milyen népszerűsítő programokra utaljon ki pénzt. Emellett szorosabra kell vonni az erőforrásközpont és a munkaerő-elhelyező ügynökség közti együttműködést, tette hozzá. Az önkormányzatoktól azt kérte, nyújtsák be a szakiskolák fejlesztésére az igénylésüket, mert lesz még a közeljövőben pénzleosztás a megyei tanácsnál. A nemrég a megyei tanács által létrehozott Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége segítene a szakoktatás érdekében végzendő feladatok, illetve a szereplők összehangolásában.

Barabás Csaba, a fejlesztési ügynökség vezetője ismertette azt a felmérést, amelyet a vállalkozók körében végeztek, és amelyek azt mutatják, hogy megvan a kellő nyitottság az érintettekben, ez alapján pedig tovább lehet lépni. Ferencz Salamon Alpár, a megyei tanács oktatási-kulturális szakbizottságának elnöke szerint az elméleti oktatásban tanuló diákok láthatják jövőjüket, a pályájukat, ha jól és tovább tanulnak,  míg a szakoktatásban részt vevők esetében nincs ilyen életpályakép – ezen is változtatni kellene. Elhangzott még, hogy szakoktatási centrumokat kell létrehozni, amelyeket kiemelten támogatnának a fent említett szereplők, ugyanakkor meg kell vizsgálni az uniós pályázás lehetőségeit is.

SzakoktatasBeszelgetes2016majus04_2

Böjte Csaba ferences szerzetest elkísérték a csíkszentsimoni tangazdaság diákjai, akik személyes tapasztalataikat osztották meg szakmunkásként. Böjte Csaba elmondta, hamis az a romániai felfogás, mely szerint az Európai Unió az elméleti képzésre helyezi a hangsúlyt, hiszen bajorországi, stájerországi és svájci szakiskolákban járva az ellenkezőjét tapasztalta, és jó példákat látott arra, hogy a diákok a gyakorlatban hogyan sajátítják el a szakmát, az iskolák pedig nem küzdenek olyan bürokratikus akadályokkal, mint itthon, ahol folyamatosan falakba ütköznek a jogszabályok miatt. A jelen lévő vállalkozók jelezték, hogy fogadnának diákokat nyári gyakorlatra, de akár alkalmazni is tudnák az alapítvány rendszerében tanulókat már másnaptól, amennyiben a szabályok ezt lehetővé teszik.

Kérem ossza meg ismerőseivel: