Közzétették az önkormányzati voksolás végeredményét

Romániában a szavazásra jogosultak 48,2 százaléka járult az urnákhoz

Közzétette a központi választási bizottság csütörtökön a romániai önkormányzati választások nem hivatalos végeredményét, amely szerint a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint hét százalékpontos előnnyel nyert legnagyobb riválisa, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt előtt.

A megyei pártlistákra és a főváros önkormányzatára leadott voksoknál a PSD 37,8 százalékot, míg a PNL 30,6 százalékot szerzett. Bukarestben Gabriela Fireát, a PSD jelöltjét a voksok csaknem 43 százalékával választották főpolgármesterré.

A harmadik helyen a Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök által alapított, a PSD-vel együttműködő Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) végzett 6,32 százalékkal.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei és bukaresti listáira összesen 411 823-an voksoltak, ez az országosan leadott több mint 8,25 millió szavazat 4,99 százaléka. A Traian Basescu volt államfő vezette jobboldali Népi Mozgalom Párt (PMP) az országszerte leadott voksok 4,47 százalékát kapta.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei listáira 38 215 szavazat érkezett, ez országos összesítésben a voksok 0,46 százalékát teszi ki, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) listáira 16 824-en szavaztak, ez országos szinten a voksok 0,2 százalékát jelenti.
Az RMDSZ 95 megyei tanácsosi mandátumot szerzett (héttel többet, mint 2012-ben), az EMNP-nek és az MPP-nek pedig hat-hat megyei tanácsosa lesz (eddig hét-hét volt).
A magyar pártok megyei jelöltlistái által összesített csaknem 467 ezer szavazat országos szinten a szavazatok 5,65 százalékát teszi ki. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Románia állandó lakosságának 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak.

A magyar pártok megyei listáira adott voksok 88 százalékát kapta az RMDSZ (három százalékpontot javítva 2012-höz képest), a fennmaradó 12 százalékon pedig az MPP és az EMNP osztozott.

A települési önkormányzatokban az RMDSZ-nek 2284 tanácsosa lesz (az eddigi 2261 helyett), az EMNP-nek 207 (az eddigi 214 helyett), az MPP-nek pedig 158 (az eddigi 266 helyett). Idén 33 magyar települési tanácsos az EMNP-MPP koalíciós listákon szerzett mandátumot (2012-ben 14-en voltak).

A magyar pártok jelöltjeinek  210 településen sikerült polgármesteri tisztséget szerezniük, ebből 195 RMDSZ-es (korábban 203), 13 MPP-s (korábban 7), ketten pedig az MPP-EMNP koalíció jelöltjeként szereztek mandátumot (2012-ben az EMNP önállóan nyert el két polgármesteri posztot).

A vasárnap megtartott romániai önkormányzati választáson a szavazásra jogosultak 48,2 százaléka járult az urnákhoz, míg négy évvel ezelőtt a részvétel meghaladta az 57 százalékot. Több mint 630 ezer voks (a szavazatok 7 százaléka) érvénytelennek bizonyult.

A hivatalos végeredményt az óvások elbírálása után ismertetik.

Baranyi László/MTI

Címfotó: wall-street.ro

Kérem ossza meg ismerőseivel: